A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

ebben a kérdésben a Központi Bizottság nyilatkozzék, és örülök annak, hogy van egy szöveg, amely kiindulópontot képez. Úgy gondolom azonban, hogy a kérdésben elég sok az ellentmondás. Részben magában a szövegben, de részben ellentmondást látok abban is, ahogy Grósz elvtárs nyilatkozott a pártrehabilitáció kérdéséről egyfelől, másfelől pedig ennek a szövegnek a megfogalmazásaival. Ez ugyanis — ha összeolvasom a dicsérő megnyilatkozásokat, kezdve a reformkezdeményezésen —, mint örökségünk, amit nekünk, magunknak, folytatni kívánunk; a különösen jelentős gondolatok összegezését, amelyeket az első oldal lap alján találunk' a példamutató kiállást és végül leginkább ezt a szöveget, amely a 3. oldal első mondatát

58 alkotja, és megállapítja, hogy Nagy Imre a XX. századi magyar történelemnek jelentős alakja, akinek pályája elválaszthatatlan a kommunista mozgalomtól, a szocializmustól. Az végeredményben egy kvázi pártrehabilitáció. Az a véleményem ugyanakkor — még akkor is, ha ezt nem mondjuk ki, már szó szerint legalábbis —, hogy hasonló okokból kifolyólag a szöveg belső ellentmondásban is szenved. Mert egyfelől leszögezi ezeket a tényeket, tényékként szögezi le ezeket a megítéléseket, és másfelől — miközben foglalkozik az életútnak egy jelentős részével, amire véleményem szerint itt és most nincs is igazából szükség —, ezzel szemben egyetlen kérdésben, a legdöntőbb kérdésben, abban tudniillik, hogy ez a per egy ártatlan embert juttatott a halálba, ezt nem mondja ki. És itt, ebben a kérdésben hivatkozik ugyanarra, amire Grósz elvtárs hivatkozott, hogy tudniillik nem sürgethetjük a jogászainkat. Lehetséges, hogy így van, de én a magam részéről kifejezetten megsürgetném őket. Mert, ha meg tudták mondani, a Demény Pál esetében

59 öt perc alatt, ahol mondjuk a dossziék halmaza csak akkora volt, és nem ekkora, hogy mi is volt a helyzet, nem tudom, hogy ettől végül is mi tartja vissza a mi jogászvilágunkat. Lehetséges, hogy a magyar jogtudomány mesterművét éppen most kívánjuk megalkotni, de nem hiszem, hogy erre van szükség. Voltaképpen, ez a papír is már kimondja mindazokat az alapokat, amelyek egy ilyen jogi deklarációra döntő mértékben elégségesek. Se a magyar nemzet, se a Központi Bizottság, se senki nem azokra a szubtilis, a korszak jogi előírásaival összevetett, és ezt minden részletében tisztázó elaborátumra kíváncsi. Arra kíváncsi, amit tulajdonképpen kimondatlanul-szétszórva ez a papír tartalmaz, hogy tudniillik ennek nem volt politikai alapja. Ha tévedett, politikai vétekért, bűnért vagy tévedésért ilyen büntetést nem, nem lehet kiszabni, hogy ez az ember a kommunista mozgalomhoz tartozott, ehhez tartozott november 4-e után is, és vélhetően egészen haláláig. Én azt gondolom, hogy ennek kellene elsősorban ebben a papírban benne lennie. Ehhez képest a magam részéről én is rövidítéseket is ajánlanék, ennek az alapvető ellentmondásnak a kiküszöbölése mellett. Azt gondolom ugyanis — bár igaz, de — fölösleges ebben a papírban többször is kitérni arra, hogy az MSZMP Központi Bizottsága milyen elhatározásokat hozott a történelmi tények feltárásáról. Ez igaz, csak éppen az erre való kitérés voltaképpen magának a mondandónak az értékét csorbítja, laposítja. Másutt el lehet mondani, de nem ide való. Ilyen az első oldalnak a második bekezdése,

60 ilyen a második oldalnak az utolsó bekezdésef „Az MSZMP Központi Bizottsága jogosnak tartja,..." tovább fogja vizsgálni stb. stb., ez nem ebbe a politikai deklarációba való szöveg. Visszatérek arra a mondatra, amelyet — azt hiszem, a Boros elvtárs felvetett, mint kérdést, én viszont ezt a mondatot kifejezetten kifogásolom. A második oldalnak a koalíciós kormánnyal kezdődő mondata ez.

61 Nem mintha az állítás nem lenne igaz, csak 1039