A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

éppenséggel véleményem szerint nem terjes. Mert igaz az, hogy Nagy Imre ezeknek a rettenetes feladatoknak az ellátásában vagy megoldásában valóban nem kapta meg a segítséget, sem a koalíciós kormány különböző tagjaitól, nem is erre orientálódtak, érthető módon, de párton belüli híveinek zömétől sem kapta meg ezt a segítséget, és ez az, ami az én számomra probléma. Mert ez a kérdést leszűkíti az úgynevezett Nagy Imre-körre vagy -csoportra. És ha már segítségről beszélünk, akkor bizony meg kell állapítanunk, hogy a Politikai Bizottság egészétől sem kapta meg azt a segítséget, amire itt szükség lett volna; hogy egészen pontos legyek: a Politikai Bizottság október 30-ig, 31-ig, minden kérdésben vele szavazott. Vagyis tulajdonképpen a segítséget soha senkitől nem kapta meg, mert amikor már vita lett volna a Politikai Bizottság különböző tagjaival, elsősorban Kádár Jánossal lehetett volna ez a vita, akkor ő már nem voltjelen. Vagyis tulajdonképpen a Politikai Bizottságban a vita, vagy a vitán keresztüli segítségnyújtás lehetősége soha nem zajlott le. Nem kívánom azt, és nem azt javaslom, hogy ezekbe a részletekbe belebocsátkozzunk, hanem sokkal jobbnak látnám, ha ez a félreérthető, számos félreértelmezésre okot adó, és egészen biztos kivédhetetlen támadásokra alapot nyújtó szövegrész elmaradna. Köszönöm szépen, ennyit akartam mondani. rVÁNYI PÁL elvtárs: Köszönöm szépen. Berend T. Iván elvtárs. BEREND T. IVÁN elvtárs: Tisztelt Központi Bizottság! Én is örülök, hogy sor került a tervezet elkészítésére és vitájára. Sajnálom, hogy ezt csak itt kaptuk meg. Hozzá kell tenni: egy eléggé rögtönzött vitát tudunk csak tartani róla, ami biztos, hogy rontja a végeredmény színvonalát is. Ezzel együtt szükséges, hogy megtegyünk mindent, hogy egy olyan állásfoglalás kerüljön ki a mai ülésünkről, amely ebben a nagyon nehéz kérdésben a lehető legjobb megoldást tudja hozni. Úgy érzem ugyanis — most már csatlakozva az előttem szólókhoz —, hogy ez nagyon felemás, ellentmondásos és bizonytalan. Én is úgy érzem — csatlakozva Ormos Máriához —, hogy nem teljesen világos főtitkárunknak a zárszavában mondott erre vonatkozó megjegyzése. Mert ez a dokumentum, ha ezt kiadja a Központi Bizottság, akkor ez egy politikai rehabilitáció dokumentuma. Én ezzel egyébként egyetértek, hogy az ilyen formában szülessen meg. De úgy érzem, ha ezt most megalapozottan kiadjuk, akkor ez a kérdés még egyszer és más formában már a párton belül nem merülhet fel. Tehát, hogy a rehabilitációnak más menete, vagy politikai menete lehetne. Ez a politikai rehabilitáció. Én legalábbis nem tudom másként értelmezni. Ha mindezt figyelembe vesszük — figyelembe véve azokat a jogos igényeket, hogy ne legyen ebben olyan mondat, ami félreérthető, nem pontos, vitatható, támadható stb. —, nehéz lesz elkerülni, de törekedni kell rá. Az elmondottak mellett rögtön az első bekezdést is szóvá tenném. Sajnos ez a fogalmazás egyenesen kihívó. Ugyanis — nehéz kimondani — az eufemizmusok tömege hemzseg itt. Nehéz azt mondani, hogy a legutóbbi időkig egyoldalú értékelés volt, mert ez enyhén szólva valóban kihívó. Hát hogyha ellenforradalmi összeesküvőnek volt bélyegezve, akkor ez azért több, mint egyoldalú értékelés, azzal szemben, ami itt következik. Tehát más kifejezéseket kell erre találni. Nehéz szemrehányóan azt mondani, hogy itt különböző pártok és irányzatok ki akarják sajátítani az örökségét, mikor az MSZMP tulajdonképpen, úgyszólván a mai napig kitaszította ezt az örökséget. Tehát nem lehet ilyen fogalmazásokat használni. Az egész első bekezdés helyett, egy teljesen más szöveg kell, amit én most nem rögtönöznék, 1040