A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

visszatér. Kérem szépen: én azzal álltam ide fel délben, hogy van itt egy dilemma, döntsük el közösen. Remélem, hogy ez a párt többé nem lesz egyszemélyes párt. Hogy most nem az, az nem biztos, hogy jó, de a jövőt illetően, a perspektívát illetően biztos, hogy nem lesz egyszemélyes párt. Azért van ez a testület többek között, hogy közösen, tapasztalatait számba véve, a változó viszonyokhoz igazodjon. Az én személyes véleményem változatlanul az, mint korábban volt, de én természetesen tudomásul veszem azt a politikai nyomást, ami a mozgalom részéről jelen van. Kongresszus. Megítélésem szerint nem fog eredményt hozni, mert elsősorban a hangulat dominál. Ezért ennek ellenére azt javaslom: a kongresszus mellett döntsünk, és kövessünk el mindent, amit ki lehet csavarni belőle, kihozzunk belőle, mert nincs értelme, hogy egy pártvezetés szemben ússzon ezzel a hangulattal, amikor az energia másra kell. Erről azután írhatnak, amit akarnak, ugye, ma olvasom ebben a világlapban az én következetességemről szóló monológot: ,,Ez a nap" vagy a „Mai nap" — nem szoktam olvasni, csak kollégáim, bosszantásomra mindig az orrom elé nyomják. Én azért azt mondom, hogy ha döntünk és döntenünk kell, mert énszerintem innen nem állhatunk úgy fel, hogy nem döntöttünk, akkor időpontot ne tegyünk közzé, de a magunk számára, belső használatra azért célozzunk meg egy időpontot. Másként nem lehet dolgozni, nem lehet visszaszámlálni. Ha kongresszust akarunk, azt nem lehet ugyanolyan menetrendben megcsinálni, mint a pártértekezletet, akkor nem lehet szeptember utolsó napjaiban csinálni az én véleményem szerint, akkor ezt ki kell tolni november elejére. Azért nem lenne jó októberre, mert október 23-ával számolni kell, és nem lenne jó széjjelverni a kongresszust. Tehát november közepe táján, azon a tájékon tudom elképzelni és az a meggyőződésem, hogyha netán a tárgyalások úgy alakulnak, akkor decemberben is lehet úgy választást csinálni, hogy előtte egy hónappal kongresszust csináltunk. Lehet, mert a kongresszusból lehet menni egyből ugyanazzal a politikai lendülettel a választásra. És akkor meg kell gondolni, attól függ, hogy tudunk elkészülni rá, a választási programot a Központi Bizottság korábban hagyja jóvá, akkor a választási programot nem a kongresszusnak kell jóváhagyni, hanem előtte a Központi Bizottság jóváhagyja és beépül a kongresszusra való felkészülésbe. Nem kellene túlzottan agyonkomplikálni. Én azt nem támogatom, hogy kétlépcsős legyen, mert újítókedvünk — amiben sok logika van, és rokonszenves maga a racionális magva — azért sok embert zavarba hozna, és mostanában elég sok párttagot zavarba hozunk. Akkor inkább csináljuk azt, hogy hat vagy nyolc hónap múlva — ha kívánatos — megint tartunk egy kongresszust. Ugyanakkor attól óvnám magunkat — még egyszer mondom —, hogy számozzuk ezt a kongresszust, mert ez egy ideológiai kérdéskörrel függ össze, amit a mozgalomnak kell kihordani. Ez egy nagy kérdés, ameddig hozzá sem fogtunk, gyökérzethez nyúlik ez vissza: honnan azonosítjuk magunkat, milyen értékeket akarunk felvállalni. Azokat a számozási trükköket, amiket csinált ez a mozgalom néhányszor, hagyjuk már egyszer végre abba. Tisztázzuk a kiindulást, azután vagy nulláról induljunk, vagy folytassunk valami értelmes rendező elv alapján, bár egyesek szerint már ez elképzelhetetlen. Én a jelző ellen is vagyok, ne legyen rendkívüli, kongresszus legyen. Természetesen a helyzetnek, a hangulatnak — ezt mondani akartam — a tanulságait meg le kell vonni, elégedetlenséget tükröz, igaza van Vajda elvtársnak. Az elégedetlenség azonban hajtóerő. Kezelni nehéz és kellemetlen. 1027