A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

legyen-e függetlenített titkár, vagy ne legyen függetlenített titkár. Itt arról van szó, lehet, hogy egy kisebb, markánsabb apparátusra van szükség, de akkor ahhoz az egész pártnak tisztességesen kell hozzáállni. Szeretnék még egy gondolatot felvetni. És ezt is rendeznie kell a pártnak, a párt vagyonát. Azt nem lehet csinálni, hogy végül is nem tudjuk mi sem, hogy kié ez. Állami, nem állami, hónapok óta zajlik a vita. A politikai támadások kereszttüzében van, hogy a párt miért nem adja át a vagyonát. Gondolom, nem a megyebizottságoknak kell átadni a vagyont, ezt másnak kellene elrendezni, hogy kell-e, nem kell-e, mi történjen vele, de ez a helyzet szerintem tovább nem tartható fenn. Most látszólag én konkrét kérdéseket vetettem fel. De én azt mondom, ha kongresszust tartunk, és nem rendezünk néhány alapkérdést, és nem rendezünk taktikai kérdéseket, nem rendezünk módszereket, hogy hogyan dolgozzunk, akkor a párt nem tud eredményt elérni. Ha ez a helyzet tovább romlik, akkor az a meggyőződésem, hogy a párt vereséget fog szenvedni a választásokon decemberben. És azt mondom még egyszer, hogy ehhez két fontos tényező is veszélyként hozzájárul: a Nagy Imre temetése, hogy hogyan éli meg ez az ország; a másik: október 23-át hogy éli meg az ország. Ezt még pontosan be kell kalkulálni. S ebben a felfogásban mind a kettőben lehet, hogy mind úgy van, ahogy ezt a történelmi albizottság mondja, vagy leírta. Nagy sajnálattal azért azt is meg kell állapítani, hogy ma már az ellenfeleink ezt a bizottságot, a bizottsági munkát is, amit nagy műgonddal, felelősséggel összeállítottak, úgy fogják fel, hogy ez nem a valóságot tükrözi. Ez is figyelmeztető bizonyos tekintetben, amikor visszatérünk kérdésekre. Én azt javaslom, mérlegelje így ezt a Központi Bizottság. Szeretném azt mondani, elsősorban Grósz elvtársnak kell mérlegelnie. A Politikai Bizottságnak is nagy a felelőssége, de szerintem a főtitkáré a legnagyobb ebben a kérdésben. Köszönöm a türelmüket. BERECZ JÁNOS elvtárs: Köszönöm. Kunos Sándor elvtárs következik, utána Katona Béla elvtárs. KUNOS SÁNDOR elvtárs: Tisztelt Központi Bizottság! Végighallgattam húszegynéhány hozzászólást, és rádöbbentem, hogy én milyen konzervatív vagyok, de nemcsak én, Fodorné elvtársnő is. Mert én kis naiv, azt hittem, hogy nekem azt kell képviselni, amit három héttel ezelőtt elfogadtunk olyan tekintetben, hogy pártértekezletet fogunk tartani. Mi igyekeztünk meggyőzni a megyei pártbizottságot, annak ellenére, hogy a megyei pártértekezlet azt fogadta el, hogy pártkongresszus kell, és mi győzködtük a megyei pártbizottságot, érveltünk, hogy miért kell pártértekezlet, és miért nem kongresszus. És engem az zavar, hogy most itt huszon-egynéhány hozzászóló, akik három héttel ezelőtt megszavazták, hogy pártértekezlet legyen, azok nem álltak ki ide, és nem próbáltak engem, aki nem hivatásos politikus vagyok, meggyőzni, hogy miért kell pártkongresszus. Nem hiszem, hogy az elvtársakat három hét alatt ilyen hatás érte. Mert engem nem ért ilyen nagy hatás, azt tapasztalom, hogy az alapszervezetek nemigen foglalnak benne állást. Állást foglal egy-egy területen 30—40 ember, aki kikiáltja magát reformernek. Engem ez roppant zavar, és le vagyok döbbenve, hogy ezek szerint én most konzervatív vagyok, mert úgy éreztem, hogy amit megszavazunk, azt nekem valahol képviselni kell, és annak az érdekében nekem politizálni kell, győzködni egymást és vitatkozni kell egymással. Tehát ilyen értelemben egyetértek Rajki elvtársnővel, amit mondott, hogy a pártértekezlettel kapcsolatban ne addig tartson a 1011