A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

A másik dolog: felvetődött a reformkörrel kapcsolatban, azt hallottam, hogy a pártot belülről kell elfoglalni; hát akkor felvetődik a kérdés, hogy kitől kell elfoglalni. Mert ez is felvetődik. A Münnich Ferenc Társaságtól, a centrumtól, az új baloldaltól? Én egyet nem láttam ezekben a vitákban, hogy határozott, markáns programot tettek volna le az asztalra, ami alkalmas arra, hogy az ügyeket kezeljük, mert ha ilyen van, ilyent le tudnak tenni, akkor azt mondom, hogy a Központi Bizottságnak ezt örömmel kell fogadni. Ehelyett vádaskodás van, ehelyett támadások vannak különböző irányban, köztük tisztességtelen támadások is. Azt hiszem, ezt a kérdést is rendezni kellene. Én nem tudom elfogadni csak a platformszabadságot, azt, hogy itt van álláspont, megvitatjuk, és még azt is elfogadom, hogy visszatérünk rá egy év múlva, hogy a kisebbségnek volt igaza, de azt nem tudom elfogadni, hogy a pártszervezeteken belül három szervezet legyen. Ezt nem tudom elfogadni. Akkor az a meggyőződésem, arra az útra kell lépni, hogy aki nem tudja elfogadni ma ezt a Központi Bizottságot, vagy ezt a pártvezetést, vagy ezt a pártot, menjen át a másik párthoz; ez egy korrekt magatartást jelent. Szeretnék felvetni olyan kérdést is — véleményem szerint a másik nagy kérdéscsomag, és énszerintem ennél még fontosabb, habár a párt, hogy összeszedhesse magát, ez is nagyon fontos — a gazdaság kérdése és az, hogy a kormány mit tud tenni. Nem először vetem fel, az emberek egyre inkább azt mondják, hogy most már cselekedni is kellene, dolgozni is kellene. Én azt tapasztalom, hogy a politikai mozgás és az az erózió, amely zajlik és létrejött, az egyre inkább erodálja a gazdaság belső állapotát is. Felbomlanak a korábbi függelmi viszonyok, újak nem alakulnak ki. A termelésben nem hozzuk ki azt, ami benne van az üzemeinkben. Ezt végig kellene alaposan gondolni. És itt néhány kérdést kritikusan meg kell nézni. Ilyennek tartom azt is, hogy amikor tőkehiány van az országban, amikor könyörgünk tízezer vagy százezer dollárért, korszerű kapacitások nincsenek kihasználva, akkor amikor ezekre a termékekre az exportnál vagy éppen a belső ellátásban szükség volna. Végig kell gondolni, hogy mit tudunk ezen a területen tenni. Itt van egy nagy kérdés: hosszú az út egy direkt irányításos mechanizmusból a piacgazdaságra. De azt nem lehet, hogy kialakuljon egy olyan helyzet az országban, hogy a jogállamiság és a direkt irányítás nem működik, a másik meg majd négy év múlva fog működni. Közte valamit tenni kell! Tehát ezt az átmenetet határozottabban meg kell tervezni, s végig kell vinni. Nem lehet kijönni ebből a válságból nulla növekedéssel. Csak akkor, ha ez a nulla növekedés azt jelenti, hogy rossz kapacitások épülnek le, és ez okozza a nulla növekedést. De ha az egész gazdaság stagnál vagy leépül, akkor nem lehet kijönni ebből a válságból. A másik: fel vannak itt értékelve dolgok. Hyen az adókérdés, ami persze ha piac lenne, valószínű jól működne. Hiába vetődik fel az, hogy nem segíti elő a szabad kapacitások kihasználását az adó, nem reagálunk rá megfelelő időben. Ilyennek tartom én is a Bős—Nagymarost. De itt nem az a problémám most, hogy megépül, vagy nem épül meg. Ezt szerintem a kormánynak kellene eldöntenie elsősorban, de ha nem akarja, akkor döntsék el népszavazással. De itt van egy másik dolog is. Nem lehet azt csinálni — és én nagyon szeretném, hogy határozott kormány lenne, és amikor a Németh elvtársat megválasztották és gratuláltam neki, ezt mondtam —, [nem lehet azt csinálni] hogy a sajtó vagy a rádió nyomására, vagy bármilyen nyomásra változtasson azonnal a kormány lépésein. A parlament ott maradt ebben a dologban. A parlamenti képviselőket sorra kikezdik és visszahívják. Pediglen ennek a Központi Bizottságnak a döntésére fogadott el két kérdést; ha lehet, támogas1009