A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

ülésen, egy demokratizálásnál olyan ez, mint amikor a folyónak van hordaléka is, tehát pillanatnyilag ez a hordalék elég zavaros; azt hiszem, ezt is végig kellene gondolni. És itt szeretnék mondani egy dolgot. Sokakban felvetődik — az apparátuson belül is, de a pártalapszervezeti titkárokban is —, hogy egy ilyen helyzetben szabad-e ezt csinálni, szabad-e vállalni ezeket a dolgokat. Megmondom őszintén, sokakban, bennem is megfogalmazódik ez a kérdés, ha nem tudjuk azt, hogy hol vagyunk és hova akarunk menni. Azt hiszem, nem nagyon akar senki sem váltakozni arra, aki ad a tisztességére, hogy egy párt, amelynek évtizedekig tagja volt, annak a szétverésében részt vegyen. Hozzáteszem még ehhez a gondolathoz: nem lehet a tartalmi kérdéseket rendezni anélkül, ha a vezetésen belül nem alakul ki az egység. Én Grósz elvtársat elmarasztalom személy szerint azért, hogy amikor itt a Központi Bizottság tagjai felvetették azt a kérdést, hogy van-e ellentét a Politikai Bizottságon belül, vagy nincs, ő, ma úgy mondták, nagyon intelligensen kerülte meg ezt a kérdést — akkor is megkerülte. Első titkárin is felvetődött ez a kérdés, hogy igen, itt alapvető kérdésekben véleményeltérés van. Nem ez a baj! Az a baj, hogy ez a véleményeltérés itt nyíltan a Központi Bizottság ülésén soha nem jelent meg. Hatodrangú funkcionáriusok vetik fel ezt a kérdést, én hetedrangúnak tartom magamat. S felvetődik az emberben az is, hogy egyáltalán, van-e értelme felvetni ezt a kérdést. De minekután évtizedeket eltölt az ember egy pártban — noha egy pártba léptem, de már a harmadikban vagyok, és ha jó esélyem van, hogy a negyedikbe visznek át, mindig átvittek, negyedikbe visznek át engem, jó esélyem van rá — az ember szeretné elkerülni azt, hogy úgy mondjam, úri muri stílusban: ég a ház, mi pedig áttáncoljuk itt az időnket. A Központi Bizottság sorra ülésezik, hazamegy az ember, tisztességgel elmondja, hogy mi van, de mire végez a beszámolóval, a tájékoztatóval, kinyitja a rádiót és a televíziót, a vezető politikusok mást nyilatkoznak. Ez a baj itt. Nem az a baj, hogy vita van; inkább vitának kellene lenni; lehet, hogy hajnalig kellene vitának lenni, hogy egy konkrét kérdésben mi legyen az álláspontunk, de amikor elmegyünk, akkor tudjuk képviselni a többségi álláspontot, vagy mondjuk el korrekten, hogy nekem ebben volt más véleményem, de a pártnak ez a döntése. Próbáljuk meg, hiszen nincs a kezünkben egyedül üdvözítő megoldás, és nyilvánvaló dolog, hogy a pártnak is, és a kormánynak is egy új úton elindulva, kísérletezni is kell. Ellenzékről, az ehhez való viszonyról. A múltkor azt mondtam, hogy nem akar kiegyezni velünk, de én csak jósoltam, hogy nem akar. Mielőtt eljöttem a Központi Bizottság ülésére, megkeresett a Demokrata Fórum helyi szervezetének vezetője és arra kért, hogy néhány dolgot mondjak el a Központi Bizottság ülésén. Ha már a parlamentben ez az üzengetés szokássá vált, akkor itt is el kell hogy mondjam. Az a véleménye, hogy pártszakadás kell; tisztázza a helyzetet, és akkor az alternatív erők egyike ehhez, másika a másik párthoz fog csatlakozni, és akkor a két párt kialakulásában tulajdonképpen megvan egy többpártrendszer. Elgondolkodtam ezen. Korrekt vagyok, elmondtam, amit kért. Elgondolkodtam ezen, és rájöttem arra, itt az a probléma, hogy jelenleg sem markáns egyéniségeket, sem elég tömeget nem tudtak maguknak biztosítani, s ezért szükségük van az MSZMP-re is, és ha az MSZMP tovább morzsolódik, és ha sikerül néhány markáns figurát is szerezni belőle, akkor tényleg kialakulnak ezek a pártok. De akkor azt a kérdést valahogy így kellene megközelíteni. Úgy gondolom, ez a fiatalember nem magától találta ki ezt, ez az alapos gyanúm ebben a kérdésben. 1008