A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

formját képviselve, saját egyéniségüket hozzáadva, vagy saját specifikus területeinek kérdéseit gazdagítva meg tudják nyerni, vagy legalábbis nagy többségüknek reményük van, hogy megnyerjék a választásokat. És ezekben a kérdésekben — az utóbbiban is — a kongresszusnak kellene döntenie. Én éppen ezért ezzel összefüggésben azt javasolnám, hogy most ne a technikai részletekről — és az időpontról — döntsünk, hanem annak elhatározásáról, hogy kongresszust vagy konferenciát tartsunk-e. Én kongresszus mellett szavazok. Azt követően a választások időpontjától tegyük függővé azt is, hiszen ez még nem dőlt el, hogy mikor kerüljön sor a kongresszusra. A második kérdés, ez a Pozsgay-interjú kérdése, ami ma jelent meg a Szabad Európa Rádióban. Én ezt két szempontból azért vetem fel [sic!]: egyrészt, mert hasonló megjegyzések, kifogások itt többször fölmerültek a Központi Bizottságban és ennek falain kívül, másfelől pedig ez bizonyos általános jelenségeket is érint. Grósz elvtárs nagyon civilizált módon közelítette meg a kérdést, amikor azt mondta, hogy Pozsgay Imre távollétében ne vitassuk ezt meg, de nekem az a véleményem, hogy levegőben se maradjon a dolog. Ne úgy menjen ki a Központi Bizottságon kívülre, hogy egyfajta Pozsgay-ügy van, amelyet a Központi Bizottság majd megvitat. Meg kell mondanom, ez általános kérdés abból a szempontból is, énszerintem egy jelentős fejlődés van ebben a pártban abban az értelemben, hogy korábban feljelentések voltak, meg hasonló; ma már így tesszük nyíltan szóvá a nem tetsző kérdéseket. Ugyanakkor nincs elég fejlődés abban az értelemben, ha valakiről vagy valakinek a nyilatkozatáról hallanak, akkor nem kérdezik meg az illetőt, hogy pontosan miről is van szó. Meg kell mondanom, én magam is — s többen itt ezt alátámaszthatják, nemegyszer a sajtó, az általam is nagyon védett sajtó áldozatai vagyunk. Mint ahogy múltkor valamelyik elvtárs fölvetette, hogy miért kívánjuk, miért tippelünk itt Gorbacsov bukására, amikor szó sem volt arról, csak egy idióta — pardon a kifejezésért — Reuter-tudósítónak a beállításáról. Ha valamilyen félreértés van, annyi szolidaritásnak vagy kollegialitásnak kellene ebben a Központi Bizottságban lennie, hogy megkérdezik az illetőt. Ami a Pozsgay-interjút illeti, három kulcskérdésről szólt, én elolvastam a szó szerinti nyilatkozatot. Az egyik a pártszakadás kérdése, amelyet Pozsgay Imre kategorikusan elutasított, sőt fölhívta azokra a veszélyekre a figyelmet, amelyeket ma a párt számára egy szakadás okoz. Másodszor, hogy a sztálini modellt nem lehet megreformálni. Teljesen egyetértek ezzel. Hozzá szeretném tenni, föl kívánom az Ónok figyelmét arra is hívni, hogy a Szovjetunióban is már rég abbahagyták azokat a jelzőket, hogy a meglévő rendszert tökéletesíteni kell javítgatni kell; helyette politikai reformokról, megújulásról stb. beszélnek. A rosszat tökéletesíteni annyi, mint azt még rosszabbá tetini, hogy félreértés ne legyen. Tehát nem a társadalmi rendszerekről, nem a szocializmus megtagadásáról van szó ebben az interjúban, amit én olvastam és láttam. Harmadik pedig a főtitkár személye, vagy a főtitkár személye körüli kritikák. Pozsgay Imre ebben az interjúban azt mondja, hogy ma már egy nagy fejlődés, hogy mindenkit lehet posztjára való tekintet nélkül bírálni. Én azt hiszem, ez természetes dolog; itt a központi bizottsági ülésen is ez már szót kapott nemegyszer. Én abban semmi rendkívülit nem találok, hogy valakiket itt megbírálnak főtitkárral az élen, vagy bárki mást. így én nem találtam ebben egy olyant, ami miatt bármifé997