A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

tokban, bizonyos alapvető kérdésekben az MSZMP igenis tisztázhatja a múlthoz való viszonyát, azt is, hogy mit tart meg értéknek, mit vállal el, és azt is, hogy mit utasít el végérvényesen. A második ilyen kérdés a szervezeti szabályzat. Én azt hiszem, hogy illegálisan működünk most nagyon sokan, vagy legalábbis a szervezeti szabályzat ellenében. Lukács elvtársnak és a KEB-nek joga lenne bármelyikünket felelősségre vonni, hiszen sem a platformszabadság, sem számos más dolog nincs megfogalmazva a jelenleg érvényben lévő szervezeti szabályzatban. A demokratikus centralizmus váltig érvényben van. Kíváncsi vagyok, hogy vajon mindannyian tartjuk-e magunkat a demokratikus centralizmushoz. Azt gondolom, hogy ezeket a vitákat nagyon gyorsan le kellene folytatni, mert ezek kulcskérdések lesznek egy elkövetkező tanácskozáson. A harmadik a politikai program. Azt hiszem, választási program — amely lehet egy taktikai program — nem nélkülözhet bizonyos stratégiai elemeket, de azt gondolom, hogy ezek a munkálatok is tartanak már olyan fázisban, hogy vállalható, és mindkét típusú elemet tartalmazó program állítható össze. Hosszan kijegyzeteltem ezt az anyagot, szinte nincs olyan sora, amelyikhez ne tettem volna oda kérdőjelet, s amennyire örvendetes, hogy egy hét alatt végül is egyfajta reakcióként megszületett ez az anyag, a kapkodás minden jele látszik rajta. En tételesen, szövegszerűen tudom kimutatni a belső ellentmondásait. Tehát, ha mi most felkészülünk, és abban a pillanatban, ha kongresszusról van szó, sok elemét, tehát a demokratizmusra való törekvést, mint elemet megtarthatjuk, de konstrukciójában biztos, hogy valami másban és jobb megoldásban kell gondolkodni. Én is egyetértek azokkal, akik a nagyválasztmányt javasolják, egy egészen szűk körű vezető testülettel. Az a szűk körű vezető testület legyen teljes mértékben profi politikus. Nem hiszem, hogy egy úgynevezett képviseleti Központi Bizottság az elkövetkező politikai feladatokat meg tudja oldani, és azt sem tudom elképzelni, hogy egy profi politikus testületben például egy kiadó igazgatójának helye kell legyen az elkövetkező időszakban. Az egész anyaggal kapcsolatban csak a küldött kiválasztásról szeretnék beszélni, mert nem mindegy, hogy hogyan történik a küldötteknek a kiválasztása, pontosabban a működtetése. Ez az anyag anélkül, hogy ezt árnyaltan és pontosan bemutatná, valamiféle olyan elképzelést tükröz, azért kellene előre kiválasztani a küldötteket, hogy már közben bevonjuk őket a munkába, ugyanakkor nem rendelkezik arról, hogy ennek a küldöttnek igenis előírt kötelessége minden pontban vagy minden lényeges kérdésben választóival konzultálni. Ha ez az elem kimarad belőle, akkor nem a tagságnak a véleménye mutatkozik meg, mert vagy felvállalja, vagy megvitatja, vagy nem, vagy a saját véleménye [sic!], és akkor már szűrődik és nagyon erősen manipulálható a küldöttek véleménye. Arról a lélektani hatásról nem is beszélve, hogy az a küldött, aki részt vesz és a saját véleményével részt vesz egy okmány, dokumentum kidolgozásában, feltehetően később is makacsul ragaszkodni fog hozzá. És utolsó megjegyzésként — bár nem a napirendi ponthoz tartozik, csak nem akarok még egyszer szólni a különfélék ürügyén —, a párttagságot és a pártonkívülieket is egyaránt megrázta a puccs, a diktatúra, valamiféle rendkívüli állapot bevezetésének a lehetősége. Személyes tapasztalatomat mondom, szabadságon voltam, Jugoszláviából hazaérkezve két napig, amíg meghallgattam a híreket, minden nyilatkozó politikus a robbanásveszély elkerüléséről beszélt, és az egyre feszültebbé, egyre szorongóbbá tett engem magamat is. 993