Mályusz Elemér: Zsigmondkori oklevéltár III. (1411–1412) (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 22. Budapest, 1993)

illetve a főhivatású ügyvédek. Ez azt mutatja, hegy a köznemesek nemcsak akkor érdemelnek említést, ha kiemelkednek megyéjükből, hisz az említett példa is társadalomtörténeti vonatkozású.) Mályusz Elemér a jobbágyneveken és a határleírásokon belül is alkalmazott szelekciót, illetve összevonást. Elhagyta a csak keresztnévvel (ideértve a csupán keresztnevekkel jelzett atya—fiú kapcsolatot is) megjelölt jobbágyok nevét, de megtartotta a ragadványnevekkel azonosítottakat; a foglalkozásnévvel megjelöltek esetében — ha többen voltak egy foglalkozásból — csak számukat közölte foglalkozásonként; végül megadta az egy birtokról jelen volt jobbágyok számát. — A határjárásokból megtartotta a földrajzi és a helységneveket, a táj jellegére jellemző objektumokat (út, szántó, rét, szőlő, erdő, fák nevei, jelezve, hogy egy-egy fafajta a leírásban hányszor fordul elő); mellőzte azonban az égtájakra vonatkozó jelzéseket. — Ezekhez a szelektálásokhoz és összevonásokhoz szükség volt a jobbágynév-felsorolások és a határjárások eredeti teljes szövegének leírására, és csak a kollacionálás során történtek meg a jelzett rövidítések és összevonások. Megemlítendő azonban, hogy ezek az összevonások főleg a Mályusz Elemér által végzett munkák utolsó szakaszában, több kollacionált kivonat esetében, elmaradtak, s nem történtek ilyen rövidítések a későbbi kollacionálások során sem. A kivonatok készítése. Mályusz Elemér ismételten említett tanulmányában ismerteti Fekete Nagy Antallal, legközvetlenebb volt munkatársával — aki számára a legtöbb oklevélkivonatot készítette — kapcsolatos munkamegosztási elgondolását, majd a köztük megvalósult munkamegosztást, valamint nézeteltéréseiket a kivonatkészítés módszere tekintetében. Fekete Nagy Antal — Fejérpataky szellemében — azt tekintette igazi kivonatnak, amely az oklevél írójának gondolatmenetét követi, Mályusz Elemér által másképp fogalmazva: fényképszerű. Ezzel szemben Mályusz Elemér a következőkben foglalta össze érveit és saját munkamódszerét: „Belőlem hiányzott az érzék, de a kedv is, hogy a nótáriusok lelki életébe belehelyezkedjem és számomra logikátlan logikájukat megértem törekedjem. Azt igyekeztem elérni, hogy az oklevél lényegének azt a mondanivalóját tartsam, ami a mai történész számára fontos, s ezt a mai ember logikája szerint mondjam el ... a lényeget próbáltam megrögzíteni magamban s ebből kiindulva úgy elrendezni, csoportosítani az oklevélben foglaltakat, hogy az az olvasó számára minél világosabb legyen." (944. lap.) — Feltehetően Fekete Nagy Antalból, aki mindössze két évvel volt fiatalabb Mályusz Elemérnél, szintén hiányzott az érzék és a kedv aziránt, hogy a középkori nótáriusok „logikátlan logikája" helyett megpróbálja megkeresni a „mai" történész számára fontos mondanivalót, ezért tovább készítette a „fényképszerű" kivonatokat, csupán a nagy terjedelmű ítéletlevelek egyes perfázisainak összevonásánál volt eredménye nála a kapott kritikának. Ezeket a „fényképszerű" kivonatokat Mályusz Elemér a kollacionáláskor úgy átdolgozta, hogy „abban néha kő kövön sem maradt". (Zárójelben kell megemlítenem azt a tapasztalatot, hogy ha az ember a kivonatok egy adatát meg akarja keresni az eredeti oklevélben, úgy azt Fekete Nagy Antal fényképszerű kivonata alapján hamarabb megtalálja, mint a mai történész számára átalakított gondolatmenet szerint készült fogalmazásban.) Ezt a kivonatkészítési módot viszont jól elsajátította Engel Pál, majd Hermann Zsuzsanna, így a kivonatkészítés jellegében törés nem következett be. A regészták készítése. A kiadott oklevelekről készített regeszták megfogalmazása-