Mályusz Elemér: Zsigmondkori oklevéltár III. (1411–1412) (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 22. Budapest, 1993)

általános elgondolását magáévá tette, az Akadémia elé terjesztett koncepciójának egyes részleteit kritikával illette, pl. „a parasztság nem számított nála (a polgársághoz) hasonló értékelésre" (uo. 925—26. lap). Mályusz Elemér oklevélszelektálási szempontjai között legtipikusabban elhagyhatónak vélte a perhalasztókat a már Fejérpataky által leírt eset kivételével, amikor a perhalasztás az egyik fél hadba vonulása miatt történt. — Saját oklevélszelektálási munkám során további kivételt tettem azzal a néhány perhalasztó oklevéllel, amelyek a per tárgyát is közölték vagy amelyek a bírságolásnál részletesen megadták a kirótt bírságnak a bíró és a perbeli ellenfél közötti, többszöri kettőzés után történő megoszlását. Mályusz Elemér a perbeli cselekmények „érdektelen tömegéből" kiemelte a három vásáron kikiáltással történt idézéseket, melyeket a vásárok miatt tartott közlendőknek. Ezzel az egyszerű idézéseket, valamint az iktatási és a sematikus vizsgálati jelentéseket kiselejtezte. — Ezen a megoldáson nem változtattam. Mályusz Elemér — szavaival élve — a stereotip fogalmazású, a nőági leszármazottakat illető hitbér és jegyajándék kiadásáról szóló okleveleket csak akkor kivonatoltatta, ha az oklevél a kifizetett összeget is tartalmazta. Indoka az volt, hogy ezek az oklevelek ugyan genealógiai vonatkozásaik miatt „az illető családok szempontjából igen jelentősek, de történeti értékük csak a fentemlített esetben van" (943. lap). — Meggyőződésem szerint ez az oklevéltípus a megyék vezető rétegének kialakulása és átalakulása szempontjából egyaránt értékes, másutt el nem érhető társadalomtörténeti adatokat tartalmaz, ezért ezeket az okleveleket visszaemeltem a közlendők közé. Mályusz Elemér tanulmányában nem tett említést az egyszerű oklevélátírásokról és -megerősítésekről, amelyeket szintén — mint oklevéltípust — kihagyott. — Ezek közül visszavettem azokat, ahol az átírást, illetve megerősítést kérő személy végzettsége vagy rangja, esetleg más különleges szempont ezt indokolta. A fenti szempontok alapján kiválogatott oklevelekről Hermann Zsuzsanna készített kivonatokat, amelyeket 1988 végéig Engel Pál kollacionált, majd magam végeztem ezt a Mályusz Elemér által joggal oly fontosnak ítélt munkát. A kivonatok általános adatszelektálása tekintetében Mályusz Elemér a következő szempontokat tartotta szem előtt. Nem közölte a királyi privilégiumok méltóságsorát, a királyi (nádori, vajdai, báni) emberek nevét, kivéve a királyi kúriából kiküldöttekét, az ügyvédekét pedig csak akkor, ha jobbágyok vagy polgárok voltak. — Az első két kötetben ezek a szempontok következetesen érvényesültek. Engel Pál azonban a III. kötet részére készített kivonataiban újításokat vezetett be. A királyi privilégiumok kivonatának végére, amennyiben ilyen volt, odaírta: Méltóságsor; az ügyben eljáró királyi embert a hiteleshelyi jelentések kivonatában néven nevezte, a procurator nevét pedig megbízója neve után zárójelben közölte a név elé téve a proc. rövidítést. Mályusz Elemér ezeket az újításokat a kollacionáláskor nem javította, tudomásul vette. Ezeket az újításokat azonban az egész kéziratra kiterjedően — visszamenőlegesen — nem lehetett végrehajtani. (Csak zárójelben szeretném megemlíteni, hogy három család — Szent-Ivány, Balassa, Justh — középkori oklevéltárának névmutatóiból, minthogy az oklevelekben előforduló valamennyi nevet tartalmazzák, kibontakozik, hogy a közszereplés és a jogi pálya alsó foka a kis- és középnemesek számára az volt, hogy királyi emberként jelentek meg az oklevelekben, belőlük kerültek ki később a szolgabírák, alispánok,