Mályusz Elemér: Zsigmondkori oklevéltár III. (1411–1412) (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 22. Budapest, 1993)

meghatározható vagy valószínűsíthető, a kivonat vagy regeszta az év végére (dec. 31. után) került a következő tagolásban: 1. Az évi kelet meghatározható volt. Ezen belül elsőként helyezkednek el azok, ahol megállapítható, hogy az év első felében kelt, utolsóként pedig azok, ahol valószínűsíthető, hogy az év végén. 2. Ahol megállapítható, hogy a tárgyév körül kelt. 3. Azok a kivonatok és regeszták, melyeknek csak az évszámköre volt valószínűsíthető és a tárgyévvel kezdődött. Ez az elrendezés lényegében megfelel az előző kötetek Mályusz Elemér által felállított rendjének. Néhány új szerkesztési megoldásra is sor került. Az eredeti napi keltezések rövidítésében a határnap (terminus) jelölésében szereplő hétköznap (feria) sorszáma továbbra is római szám. A terminus-tói számított nap (dies) sorszáma viszont — az eddigi gyakorlattól eltérően — arab szám. Az előző kötetben és a kéziratban is az octava és az octavo die magyar megfelelője egyaránt nyolcad. Ennek különválasztása oly módon történt, hogy az utóbbi esetben a nyolcadik nap megjelölés került. — Egyes ünnepeknek a törvénykezésben alkalmazott nyolcadát állandó ünnep (vízkereszt, gyertyaszentelő, György-, Jakab-nap stb.) esetében mai naptári megjelölés zárójelben nem mutatja, minthogy e korszakban a nyolcad a kúriai gyakorlatban már nem konkrét napot, hanem a megjelölt terminustól számított törvénykezési időtartamot jelentette. Mozgó ünnepek esetében viszont nem a nyolcad, hanem az ünnep napja szerepel zárójelben mai rövidített alakban. A dos et res paraphernales az esetek jelentős részében hitbér és nászajándék szavakkal szerepelt a kivonatokban, holott a férj javaiból a feleséget/özvegyet megillető járandóságot célszerű hitbérnek és jegyajándéknak nevezni, megkülönböztetésül a menyasszony által a házasságba hozott nászajándéktól és hozománytól. Már a múlt századbeli oklevélpublikálók alkalmazták a latin szövegekben előforduló vulgáris közszavaknak dőlt betűkkel való kiemelését. Ezt a szokást e kötetben felelevenítettük. Nem vonatkozik ez a megoldás a földrajzi nevekre. A kivonatokat követő oklevélleírásban — eltérően a II. kötet gyakorlatától — nem tudtuk következetesen megvalósítani a királyi pecsétek meghatározását, minthogy munkánk jelentős részét fényképek alapján végeztük olyannyira, hogy nem tudtuk regisztrálni, mely oklevél kivonata készült az eredeti és melyik fénykép után. Ezért a fénykép után megjelölést ez a kötet már nem tartalmazza. Az oklevelek jelzetének közlésében az az újítás, hogy minden olyan esetben, amikor az oklevél eredetije vagy fényképe kézben volt, szerepel az oklevél DL-száma és ezt követően zárójelben annak a levéltári fondnak (esetleg azon belüli további jelzetnek) a megjelölése, amelyből az oklevél a Diplomatikai Levéltárba került. A Diplomatikai Levéltár állományából kikerült okleveleknél a mai őrző helyet adjuk, majd zárójelben a DL-számot. — Az Országos Levéltáron kívül őrzött oklevelek esetében az oklevélnek ma érvényes jelzetét zárójelben vagy gondolatjel után az oklevél fényképének DF-száma követi. — Olyan regeszták esetében, amelyeknek eredetijét vagy fényképét nem sikerült megtalálni az Országos Levéltár két középkori gyűjteményében, a publikációdban közölt jelzet zárójelben olvasható. Az I. és II. kötetben kialakított gyakorlatnak megfelelően egyes kivonatokban az oklevélleírás végén (F.) szigla van, amely jelzi, hogy Mályusz Elemér a kivonatot Fejérpataky László másolata alapján készítette. Ezt megtartottuk. — A III. kötet esetében az (M.) szigla azt jelenti, hogy a kivonatot Mályusz Elemér kollacionáltan adta át az Országos Levéltárnak, illetve átadás után ő végezte el kollacionálását.