Jakó Zsigmond: A kolozsmonostori konvent jegyzőkönyvei, 1289–1556 I. kötet. 1289–1484 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 17. Budapest, 1990)

A KOLOZSMONOSTORI APÁTSÁG ÉS HITELESHELYI JEGYZŐKÖNYVEI A SZEKULARIZÁCIÓIG

ez utóbbi származás látszik valószínűbbnek.

306 Birtokot szerzett magának Papfalván és házat Kolozsmonostoron.

307 A szüleinek Kesztölc mezővárosban lévő házában őt illető részt özvegye, Ágnes, és gyermekei 1526-ban adták el;

308 tehát nem sokkal korábban halhatott meg. Az átlag fölé emelkedő életének érdekes emléke az a díszes oklevél, amelyben Kesztölci Sebestyén maga és népes családja tagjai részére a pápától különböző egyházi kiváltságokat (pl. hordozható oltárt) kért. Az irat szegélyét, reneszánsz virágdíszeken kívül, Péter és Pál apostolnak, valamint a kérvényező védőszentjének, Sebestyén mártírnak az alakja, továbbá Veronika kendőjének miniatúrája ékesíti.

309 Bár ez az erdélyi okleveles anyagban ritka darab nem Kesztölci, hanem római írásművész alkotása, így is méltó kifejezője a kolozsmonostori jegyző vonzódásának a kalligráfiához, amelyért hajlandó volt erején felüli anyagi áldozatra is. A Tomoriak vezetése alatt Polnar Gábor halálával Kolozsmonostoron szintén érvényesülhetett volna az az egyházpolitika, amelyet II. Ulászló király támogatásával Tolnai Máté pannonhalmi apát kezdeményezett a bencés rend megreformálására.

310 A kommendátorrendszer következtében ugyanis a XV. század végére olyan elemi erővel törtek felszínre a bomlás jelei, hogy a gyökeres változtatás megkísérlése elodázhatatlanná vált. Főként a magánkegyurak kezén lévő kisebb apátságokban uralkodtak megbotránkoztató állapotok. A kolostorok és templomaik falai omladoztak, gerendázatuk lezuhanással fenyegetett. Az apátok között nem egy erkölcsileg rossz hírű, sőt tolvaj és gyilkos is akadt. A szerzetesek közül sokan részegeskedtek, rendházukból elcsatangoltak. Egyes apátok úgy bántak szerzeteseikkel, mintha azok cselédeik volnának, éheztették őket, nem törődtek ruházatukkal, csatlósaikkal megverették a barátokat, sőt maguk is összeverekedtek velük. A kommendátorok általában kevesebb szerzetest tartottak, mint azt a monostorok birtokai lehetővé tették volna, mert így a jövedelemből több maradt nekik. Többen fizetéssel felfogadtak néhány kóbor barátot, akik esetleg nem is voltak a bencés rend tagjai, hogy így tartsák fenn a konventuális életnek legalább a látszatát. Olyan monostor is akadt, amelyben az apát egyetlen szerzetest tartott. A rendi káptalanok félbeszakadása óta az egymástól lényegében független monostorok fölött nem volt ellenőrző szervezet, amely gátolhatta volna a kommendátorok és megbízottaik visszaéléseit. Ezek a viszonyok érthetően nem vonzot300 DL 26843. — KmLt 363. sz. (DF 275322.) — KmJkv 4153. sz. 307 DL 26843. — TelOkl II. 387. 308 KmJkv 4153. sz. 309 DL 32549. — RADOCSAY, DÉNES: Illuminierte Renaissance-Urkunden. = Acta Históriáé Artium 13/1967. 214—215. 310 Az alábbiakra: PannRendt III. 79—81, 617—624. — MÁLYUSZ: Egyházi társadalom 221—227.