Jakó Zsigmond: A kolozsmonostori konvent jegyzőkönyvei, 1289–1556 I. kötet. 1289–1484 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 17. Budapest, 1990)
A KOLOZSMONOSTORI APÁTSÁG ÉS HITELESHELYI JEGYZŐKÖNYVEI A SZEKULARIZÁCIÓIG
hatalmaskodásokban bővelkedő pere 1433 és 1447 között. 194 Tehetetlennek bizonyult Antal apát a Küküllő vármegyei két Teremi visszaszerzéséért 1427-ben Csáki László erdélyi vajda és Nádasi Salamon fia Mihály volt székely ispán elleni, vagy a Bánffyak ellen Abafája védelmére tett próbálkozásaiban is. 195 Az erőszakoskodó nagyurakkal szemben ő sem biztosíthatta apátsága jogait. Több siker kísérte a Sukyakkal, Mikolákkal, Radókkal Apáthida, a Gyerőffyekkel Jegenye és Egeres, a Papfalviakkal Bács határa miatt folytatott pereit. 196 Antal apát legszívósabb és a monostorra legnagyobb veszedelmet jelentő ellenfelének azonban Kolozsvár városa bizonyult. A tőszomszédságból eleve adva volt a határviszályok lehetősége. A városiak kihasználták azt az előnyt, hogy az apátok között — amint láttuk — gyakran akadtak hanyag gazdák, akik nem is mindig tartózkodtak székhelyükön, és a jövedelmek beszedésén túl nem sokat törődtek a monostor érdekeinek védelmével. A résen álló kolozsváriak tehát az arra alkalmas időszakokban csendben tágítgatták határukat és jogaikat gazdag, de tehetetlen szomszédjuk rovására. Amikor pedig egy-egy erélyesebb apát megkísérelte az eredeti állapot helyreállítását, a saját társadalmi-gazdasági fontosságukat ismerő, céltudatos kolozsváriak, a kor bevett módszere szerint, akár fegyverrel is megvédték egyszer megszerzett előnyösebb pozíciójukat, úgy, amint ez 1362-ben Ottó apát idejében is történt. 197 A határviták mellett szinte állandó súrlódás tárgya volt a város és az apátság között a polgároknak a monostori határban fekvő szőlői után fizetendő feudális járadék kérdése. Szőlőik után ugyanis a kolozsváriak hegyvám (terragium mon~ tis, tributum montanum de vineis) fizetésével tartoztak a terület használata fejében az apátnak, mint földesúrnak. Ezt a kötelezettségüket a polgároknak a gyenge kezű apátok idején sikerült bortized adására enyhíttetniök. Amikor pedig Ottó apát ismét a hegy vámot kezdte követelni, a kolozsváriak 1377-ben oklevelet szereztek Nagy Lajos királytól, hogy ők az apáttal szemben egyedül bortized fizetésére kötelezhetők. 198 Néhány évtizeddel később, a századfordulón, a magatehetetlen, öreg Pál apáttal számukra ennél is előnyösebb egyezséget kötöttek. Ennek értelmében a polgárok, szőlőjük nagyságától függetlenül, egy-egy dénárt fizettek szüretkor az apátnak. Végül az apátság gazdátlansága idején, 1409-ben, Zsigmondtól mind a hegyvám, mind pedig a borkilenced fizetése alóli mentességet is kiügyeskedtek maguknak. 199 Ez a mentesség azonban valójában csak azt a kedvezményt jelentette, hogy kilenced és hegyvám fejében bortizedet adhattak. A kolozsváriak tehát továbbra sem mentesültek az apát dézsmaszedőinek önkényeskedéseitől és visszaéléseitől. Minthogy szinte minden polgárnak volt némi szőlője, Kolozsvár lakói egy emberként szálltak szembe Antal apátnak azzal a 194 KmLt 132—133., 136., 150—151. sz. (DF 275254—275255, 275265.) — CSOMOR 74. 195 KmLt 137., 143., 148., 152. sz. (DF 275257, 275261, 275263, 275266.) — Ub IV. 602. 196 KmLt 119., 123., 167—168. sz. (DF 275248, 275276—275277.) — EMOkl 261., 287—288. sz. — DL 26781, 28800, 28817—28818, 28835. 197 MAKKAI: Oki 6—8. 198 KvOkl I. 82—93. — Ub II. 462—463. 199 KvOkl I. 150—151. — Ub III. 475—476.
