Jakó Zsigmond: A kolozsmonostori konvent jegyzőkönyvei, 1289–1556 I. kötet. 1289–1484 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 17. Budapest, 1990)
A KOLOZSMONOSTORI APÁTSÁG ÉS HITELESHELYI JEGYZŐKÖNYVEI A SZEKULARIZÁCIÓIG
kozóan, hogy a magyar bencés rend életét egységesen alakító főerőket Kolozsmonostoron szintén ábrázolhassuk. A Kolozsmonostorhoz hasonló királyi alapítású bencés apátságok a keresztény térítés időszakában a püspökségekhez hasonló fontosságú központjai voltak az új hitnek. A királyság rájuk is támaszkodva építhette ki viszonylag rövid idő alatt az egyházi szervezetet. A királyi apátságok, mint a főhatalom közvetlen munkatársai, mentességet (exemptio) élveztek a területileg illetékes püspök joghatósága alól, birtokaikon maguknak szedték be az egyháznak járó tizedet, és az egyház országos fejének, az esztergomi érseknek voltak alárendelve. A térítés korának lezárulása után azonban a kiépülő püspöki hatalom mindenütt igyekezett a területén lévő apátságokat is joghatósága alá vonni. Ezt, a XI. századi zsinatok végzéseinek bizonysága szerint, a magánkegyúri monostorok esetében sikerült is elérnie. 14 A királyi apátságok azonban, főkegyuruk tekintélyére támaszkodva, továbbra sem ismerték el a megyéspüspökök illetékességét maguk fölött. Ez a magyarázata annak, hogy a királyi apátságok életét a XII—XIII. században mindenfelé azok a küzdelmek határozták meg, amelyeket az apátok az illetékes püspökökkel vívtak kivételes helyzetük megtartásáért. 15 Az exemptio körüli, eszközökben nem válogató összetűzésekről szólnak a Kolozsmonostorra vonatkozó legkorábbi írásos adatok is. Ezek során előbb Adorján erdélyi püspök (1187—1202), aki az akkor alapított szebeni Szent László-prépostság kivételezésével szintén élesen szembeszállt, majd pedig Vilmos püspök (1204—1221) rohanta meg fegyvereseivel Kolozsmonostori, feldúlta a rendházat és a templomot, L(ászló?) apátot elfogatta, a bencések jogi helyzetét igazoló pápai okleveleket elégettette, a királyi kiváltságleveleket pedig a Szamosba dobatta. 16 A püspökség és az apátság között a pápai udvarban egészen a tatárjárásig folytatott pereskedés további részletei ugyan nem ismeretesek, de a nagy pusztítás utáni új helyzet józan kiegyezésre szorította a feleket. Miután az erdélyi püspök 1270 táján Kolozsvárt is magának szerezte meg, és falvai gyűrűjével teljesen körülzárta az apátságot, helyileg is akkora fölényre tett szert a birtokaiktól részben megkopasztott bencésekkel szemben, hogy azok többé nem lehettek komoly vetélytársai. 17 A XIII. század második felétől fogva nem szólnak többé adatok az exemptio körüli vitáról. Mindkét fél megnyugodott a kialakult helyzetben. Eszerint, III. Ince pápa 1202. évi rendezésének megfelelően, a királyi apátságok végleg mentesültek a megyéspüspök joghatóságától, közvetlen felettesük az esztergomi érsek, lelkiekben pedig maga a pápa. 18 Birtokain a tizedet az apát 14 PannRendt VII. 63. — ZÁVODSZKY LEVENTE: A Szent István, Szent László és Kálmán korabeli törvények és zsinati határozatok forrásai. Budapest 1904. 161—162, 201—202. 15 PannRendt VII. 58—64. 16 THEINER I. 34. — Ub I. 21—22. — TEMESVÁRY JÁNOS: Erdély középkori püspökei. Kolozsvár 1922. 14—15, 20—21. — CSOMOR 15—20. 17 Ub I. 127—128. — PASCU: i. m. 78. 18 CD II. 420—421. — MonEcclStrig I. 166. — PannRendt VII. 63—64.
