Jakó Zsigmond: A kolozsmonostori konvent jegyzőkönyvei, 1289–1556 I. kötet. 1289–1484 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 17. Budapest, 1990)

A KOLOZSMONOSTORI APÁTSÁG ÉS HITELESHELYI JEGYZŐKÖNYVEI A SZEKULARIZÁCIÓIG

A KONVENT JEGYZŐKÖNYVEI A regisztrumvezetés kezdetei A kolozsmonostori konvent oklevéladó tevékenységének Erdély viszonylatában egyedülálló fontosságú termékei a középkori jegyzőkönyvek, amelyeket a szakirodalom registrum vagy protocollum néven emleget.

1 Elsősorban ugyanis ezeknek tulajdonítható, hogy a középkori Erdély történetének leggazdagabb forráscsoportját vitathatatlanul a kolozsmonostori eredetű okleveles anyag alkotja. A diplomatikai szakirodalom már régen tisztázta a regisztrumvezetés szerepét a középkori oklevelezésben.

2 Szükségtelen tehát e helyen elismételni a kolozsmonostori gyakorlatra szintén érvényes általános megállapításokat. Inkább azokra a mozzanatokra, sajátságokra fordítjuk a figyelmet, amelyek előmozdíthatják a köteteinkben közölt regeszták és tényanyag történeti forrásként való hasznosítását. A regisztrumvezetés a középkori írásos gyakorlatban a kibocsátott jogi szövegek jobb megőrzését volt hivatott biztosítani az oklevéladó intézmény részéről.

3 Korábban ugyanis az oklevélnek egy másodpéldányát helyezték el megőrzés végett a hiteleshely levéltárában. Ha az ügyfél a saját példányát elveszítette, erről állítottak ki neki kérésére hiteles átiratot. Ezeket a par-ok&t eleinte többnyire chirografálták, azaz az oklevél szövegét ugyanarra a hártyára azonos kiállításban 1 Kolozsmonostorra nem érvényes az a korábbi megfigyelés, hogy a fenti két elnevezés alaki különbséget kívánt kifejezni. Például a leleszi konvent gyakorlatában a protocollum könyv alakú bekötött regisztrumot jelentett (KUMOROVITZ BERNÁT LAJOS: A leleszi konvent oklevéladó működése 1569-ig. Budapest 1928. 19). Kolozsmonostoron egyetlen jegyzőkönyv kötéséről sem állítható, hogy egykorú volna és a reformáció előtti időből származna. A jegyzőkönyvek íveinek, sőt lapjainak nagy mértékű összekeveredése sem következhetett volna be, ha azok kötve lettek volna. Annak ellenére azonban, hogy Kolozsmonostoron csak füzet alakú jegyzőkönyvek lehettek a középkorban, a protocollum elnevezést is használták rájuk. Kolozsmonostcfrról nézve a kérdést, a protocollum és registrum között nem jelentésbeli, hanem inkább időbeli a különbség. A XVI. századtól kezdődően inkább protocollumnak nevezik ugyanazokat a jegyzőkönyveket, amelyeket korábban registrumnak hívtak. 2 BRESSLAU, HARRY: Handbuch der Urkundenlehre für Deutschland und Italien. I. Leipzig 1912. 86—148. — SZENTPÉTERY: i. m. 129—130, 181—182, 219—220. — ECKHART FRANZ: Die glaubwürdigen Orte Ungars im Mittelalter. = MIÖG, Ergánzungsband 9/1915. 474—483. 3 Az alábbiakra 1. ECKHART: i. m. 474—478. — SZENTPÉTERY: i. m. 129—130. — KUBINYI ANDRÁS—FÜGEDI ERIK: A budai káptalan jegyzőkönyve. In: Történeti Statisztikai Évkönyv 1966/7. Budapest 1970. 9—59.