Jakó Zsigmond: A kolozsmonostori konvent jegyzőkönyvei, 1289–1556 I. kötet. 1289–1484 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 17. Budapest, 1990)
A KOLOZSMONOSTORI APÁTSÁG ÉS HITELESHELYI JEGYZŐKÖNYVEI A SZEKULARIZÁCIÓIG
\ A két Szucsáki pályája, a Barcsaiéhoz viszonyítva, látszólag az Erdélyben hagyományos keretek között maradt, pedig két lényeges ponton eltér a megszokottól. Új jelenség, hogy a pálya alakító erői között többé már nem döntő a hivatal élén álló méltóságot és a kancelláriai alkalmazottat egybefűző familiárisi kapcsolat. A korábbi viszony változatlansága esetén elképzelhetetlen lett volna, hogy Szucsáki Ambrus egész sor alvajda alatt hivatalában maradhasson. Az is a változás jele, hogy a tisztviselő, akárcsak az újkori hivatalnok, egyazon intézményben lépésről lépésre haladhat a ranglétrán előre, és eljuthat a vezetői munkakörbe. A hiteleshelyi jegyzők a XVI. század első felében ugyan még nem voltak hivatalnokok, de már elindultak abba az irányba. A fentebb bemutatott életsorsok érzékeltethetik, hogy a kolozsmonostori indulás milyen karrier befutását biztosíthatta. Mindezek azonban nem az általános, hanem inkább a kivételes, a kiemelkedő pályát, azt a legtöbbet mutatják, amit itt el lehetett érni. A fejezet élén közölt lista legtöbb neve azonban inkább olyan sorsot takar, mint amilyen Kesztölci Sebestyén deáknak jutott osztályrészül. 142 A Tolna (vagy Esztergom) vármegyei mezővároskából induló pályát bizonyára lényegesen befolyásolta, hogy az ifjú rokonságában vagy otthoni környezetében korán találkozhatott sikeres értelmiségi életúttal. Kesztölci Mihály, tanultsága és íráskészsége révén, másoló lett a királyi udvarban, majd ottani összeköttetései segítségével megszerezte magának a gondtalan megélhetést, sőt szellemi foglalatosságot biztosító olvasókanonoki javadalmat az esztergomi káptalanban. Kesztölci János pedig országbírói jegyzőként jutott el a legfőbb hatalom közelébe. Ezeket a példákat követhette Kesztölci Sebestyén deák is, amikor írótollából akart megélni. Hihetőleg a Budán gyakran megforduló Polnar Gábor apát figyelmét hívták fel a kalligráfiában jártas, jól képzett fiatalemberre. 1499-ben bukkan fel Kolozsmonostoron, és a következő esztendőben már a hiteleshely jegyzője. Ettől kezdve két évtizeden át ő vezette a konvent kancelláriáját, családot alapított, házat és kisebb birtokot szerzett magának. Itt is halt meg, nem sokkal 1526 előtt. Tudása megbecsülést, tisztes megélhetést biztosított számára, de sem vagyont nem gyűjtött, sem utódait nem emelte magasabbra a társadalmi ranglétrán. Külön szólunk arról a három nótáriusról, akik egyben közjegyzők is voltak. Noha a közjegyzők közül többen egyetemet látogattak, valószínűbb, hogy a Kolozsmonostoron működött Nagyszombati Bálint, íjgyártó István és Csornai Miklós gyakorlati úton, egy másik, öregebb, tapasztalt közjegyző oldalán készült fel hivatására. 143 De az ilyeneknek is fel kellett szerelkezniök az általános klerikus műveltségen kívül a kánonjog alapvető ismeretével, valamint az oklevélszerkesztés elméletével és gyakorlatával. Bár a hiteleshelyek is alkalmaztak nótáriusként közjegyzőket, az erdélyi nemesi társadalom idegenkedett tőlük. Mivel sok külföldi is akadt közöttük, a közfelfogás azt vallotta, hogy nem ismerik kellően a helyi jogszokásokat és írásgyakorlatot. Kedvezőbb volt a 142 Vö. 66—67.1. 143 Mindezekre 1. TONK: Közjegyzőség 41—47.
