Maksay Ferenc: Magyarország birtokviszonyai a 16. század közepén I. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 16. Budapest, 1990)
Bevezetés
Ha csak a többieket minősítjük szűkebb értelemben vett majorságoknak — ahol tehát néhány család a birtokos úr lakóhelyétől rendszerint távol végezte a termelés feladatait —, akkor megállapíthatjuk, hogy az ilyenek valamennyire is nagyobb számban csak az országperem néhány védett megyéjében (Sopron, Vas, Zala, Trencsén, Liptó, Sáros, Abaúj, Zemplén, Közép-Szolnok) voltak megtalálhatók. Másrészt gyakran koncentrálódtak mezővárosokban, jelentősebb helységekben (Trencsén és Közép-Szolnok területén). 131 A majorsági üzem berendezkedésének sajátos példáit szolgáltatják Vas és Trencsén megye néhány közép- és kisbirtokosának községei, amelyekben majorsági zsellérek éltek: a trencséni Ruszkócon a curia nobilitarist lakták. Bánon az „úr házát". A Kraszna megyei Kispacalon egyedül Drágfyné „nemesi kúriája" adott szállást a helyben lakóknak, úrbéresek nem éltek a településen. A majorság földállománya néhol jobbágytelkek lefoglalása útján épült ki, ahogyan Csányon (Vas megye) Ládonyi Demeter 2, Ivahnován (Liptó megye) Rády László 3 sessiót foglalt le ilyen célra. Vas megyében kis- és középbirtokosok földjén több mint 10 jobbágy portát minősítettek át „nemesi kúriává". Sztrázsó (Trencsén megye) jobbágyai valamennyien elfutottak; helyüket az úr (Kosztka Miklós) allodiumnak foglalta le. A majorságföldekből minden birtokkategória részesült valamelyes mértékben; a kisbirtokosok érthető módon a legnagyobb arányban a „nemesi kúriák"-ból (így Vas megyében), de Ungban pl. a többi alloidális földből is jóval portaarányukon felül. Sopron megyében a 10 porta körüli szerény birtokosok vették ki részüket legnagyobb mértékben az allodizálásból; a 30 majorságból 19 „középbirtokosé" (10 és 100 porta közti nagyságú jószág tulajdonosaié) volt. A vezető középréteg fölénye érvényesült Zólyomban, ahol az összeírok szerint az alispán tartott egyedül allodiumot, vagy Mosonban, ahol a 2 majorság jellegű tulajdon közül 1 ugyancsak a helybeli alispáné volt. Északkelet-Magyarország megyéiben legtöbb helyütt vagy a „középbirtok" tartotta kezében a majorságállomány javát (Szabolcs, Máramaros megye), vagy a nagybirtokkal osztozott a vezető szerepben (Sáros, Zemplén, Közép-Szolnok megye). A nagybirtokosok valójában csak néhány északi megyében jutottak túlsúlyra; Nyitra 2 allodiumát Országh Kristóf és Bánffy László, a turóciakat (2 allodiumot és 2 „domus dominit") Révay Ferenc, a 20 Liptó megyei allodiumból pedig 15-öt Pekry Lajos birtokolt; igaz, az utóbbiak közül 12-t valójában a rózsahegyi polgárok tartottak üzemben. Az ország 22 leggazdagabb birtokosa jóval portaarányán alul részesült csak a majorságbirtokból, néhányuk saját kezelésű birtoka — igaz, nemegyszer a jegyzékek torzításai folytán — teljességgel hiányzott. Valamennyiük közül egyedül Nádasdi.Tamás, a legeurópaibb látókörű és a legnagyobb jövőjű nagyúr mondhatott magáénak a maga uradalmaiban példamutató módon nagyszámú (30) majorságot; a Sopron megye területén számbavett 30 allodiumból 11 volt az övé. A 100 portán felül birtokló urak allodizáló tevékenysége a legtöbb megyében alatta maradt a többi birtokoskategóriáénak. Egyházi intézmények, személyek csupán ritka kivételképp tartottak majorságföldet, s akkor is csak szerényebb egyházi jószágok gazdái (főleg pálos rendházak, plébánosok, az egri káptalan, a körtvélyesi kalugyerek). Ritkaságszámba ment a királyi városok allodiális tulajdona is, az ő majorságaik elsősorban nyilvánvalóan a városhatáron belül működtek. Az allodiumok fogyatékos adatainak kiegészítésére kínálkozik mindaz, ami a rovásadójegyzékben a birtokosok szolgálatvállalóiról található. 3426 ilyen személyt regisztráltak, s ezek két, funkciójában egymástól elég jól elváló csoportból tevődtek össze. Egy részük mezőgazdasági és ipari termelőmunkát végzett: a mindenre fölhasználható béresek — Trencsénben és Nógrádban átmeneti helyzetű elemként néhány zsellérbéres, illetve zsellérszolga is, jóval kisebb számban lovászok, pásztorok, halászok, halgondozók, kertészek, továbbá pékek, molnárok, sörfőzők, 131 Számolnunk kell természetesen a ránk maradt jegyzékek hézagosságával és egyenetlen adatszolgáltatásával is.
