Maksay Ferenc: Magyarország birtokviszonyai a 16. század közepén I. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 16. Budapest, 1990)

Bihar megye 1552

jószágaival együtt 151,5 portája volt), valamint a jóval szerényebb sorsú atyafisággal (Farkassal, Imrével, Mihállyal és Péter özvegyével, illetve Péterrel, akiknek pedig, néhány más helységben fekvő földjeiket is számítva, együttesen ugyancsak 200-nál több porta jutott). A Csáky família már a 15. században adott két erdélyi vajdát az országnak, tagjai pedig az állam területi megosztottsága idején is elsősorban Erdély felé orientálódtak, és az ottani fejedelmi tanácsban vállaltak szerepet. Drágfy Gáspárné 217 portányi jószága egyetlen tömböt alkotó 45 helységben feküdt (sólyomkői uradalom a keleti hegyvidéken), s ez a terület férjének, a partiumi megyék főispánjának, Drágfy János országbíró fiának az öröksége volt. Szepessy György birtokai (214 porta, 12 helységen belül) legnagyobbrészt Debrecen déli szomszédságában feküdtek (Szepessel a középpontban), de a megye északkeleti sarkába is jutott belőlük. A 12 falu közül 4-ben Szepessy a család 3 másik tagjával osztozott. A Szepessyek megmaradtak a helyi vezető tisztségeket viselő gazdag középnemesség provinciális szintjén. Pethő Benedek 135 portája a Berettyótól északra eső 3 síkföldi helységben volt található. Pethő apja és egyik közeli rokona egyaránt zászlósúri méltóságot viselt. Pethőével csaknem azonos nagyságú (134,5 portára terjedő) javai voltak a szentjobbi pálosoknak, 7 helység területén, javarészt a rendház közvetlen körzetében. Ártándy Kelemen 120,5 portának volt az ura, 11 helységben: nagyobb részük a megye északkeleti határvidéke körül helyezkedett el. Az Ártándy família, amelynek Kelemenen kívül további két tagja rendelkezett a megyében szerényebb birtokkal, csupán átmenetileg, a Zápolyai-udvarban játszott a megyei közéleten túlmutató szerepet. Bihar megyének még 2 olyan családja volt a 16. század közepén, amelynek tagjai (4, illetve 2) együttesen 100-nál több portát mondhattak magukénak: a Toldy és a Zólyomy; e famíliák egy-két nemzedékkel utóbb kerültek be az erdélyi mágnások sorába. Az említett megyei domíniumok gazdái közül a püspök, a káptalan, Török, Bajony, Drágfyné (valamint a Forgách család) tartozott az országos méretekben legnagyobb (300 portán felüli) birtokosok közé. Az 1552. évi összeírok 84 személyt (illetve testületet) találtak 11—100 porta közti birtoknagyságúnak és 212-t ennél kisebbnek. A két utóbbi csoportból Báthori András tárnokmester és (egy évvel az összeírás kelte után) Dobó István viselt zászlósúri méltóságot, 3 Bethlen a Zápolyai-udvarnak volt tanácsosa, mások (Batthyány Farkas, Dobó Domonkos, Paksy Jób, Pekry Miklós) mágnáscsaládok tagjai, vagy famíliájuk nem sokkal utóbb emelkedett — Magyarországon, illetve Erdélyben — azok közé (Bocskay, Büdy, Sarmasághy, Tahy, Varkocs), 2 Czibak az erdélyi vajda atyafiságába tartozott. A Szokolyak több esetben is viseltek országos méltóságot. Vezető tisztségviselő megyei középnemes-családok voltak a fent említetteken kívül: a Bojthy, a Csegődy, a Geszthy, a Horváth, a Melith, a Móré, a Nadányi, á Pázmány, a Putnoky, a Szénásy, a Torday, az Ugray, a Váncsody. Biharon kívül jutottak kiemelkedő szerephez a Parlaghy, a Patócsy, a Sasváry és a Somlyay famíliák tagjai. A bihari nemesség nagy többségében magyar etnikumát — mintegy 10%-ban — idegenből jött elemek színezték. Elsősorban románok, mindekelőtt a váradi püspök és káptalan által a 14— 16. század folyamán szervezett vajdaságok vezetői (az egyházi uradalmakon kívül a gyakran tulajdonost cserélt sólyomkői domíniumban is volt ilyen). Ezek a vajdák az idők folyamán kisebb (l-l portányi) birtokok uraivá nőtték ki magukat. Másutt román hangzású családnevek utalnak a bizonyára helybeli úrbéres népességből kiemelkedett kisbirtokosokra (Botha, Koba, Moga, de valószínűleg közéjük tartozik a szláv Bráth, Dragith, Koprovith, Stanchulith is). További kisebb birtokosok szükségképp a török elől átköltöző horvát vagy szerb famíliák tagjai voltak (Bartakovith, Korlatovith, Perusith, Skalith), s elszórtan máshonnan és jóval korábban is érkeztek jövevények, akik származására a 16. században esetleg már csak nevük és a hagyomány utalt (a Varkocsok pl. Mátyás idején kerültek az országba Sziléziából).