Imre Magda: A Forradalmi Kormányzótanács jegyzőkönyvei 1919 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 13a. Budapest, 1986)

Jegyzőkönyvek

Landler: Ên akkor egy percig sem vállalhatom a belügyet. Erdélyi: Közvetítő indítványt tesz. Az egyszázalékos sört üvegben eltartani nem lehet. Azt javasolja, hogy a vendéglőkben, de nem a pálinka­mérésekben, mert ezeknek zárva kell maradni, egy vendégnek bizonyos mértéken túl ne szabadjon adni italt. Ahol pedig áthágják, az ipari engedély megvonása az első, a forradalmi törvényszék ítélete a második. (Öt évig terjedhető fogház, sőt halálbüntetés.) A pincérrel szemben is, aki kiszolgálta. Ezt nem kell egy rendszerhez kötni, hanem egyszerűen meg­mondani, hogy egy pohárnál többet nem adhat. A vendéglősnek kontin­gens sört lehet adni. Garbai: A gyönge sörre nézve kielégítettnek látja a helyzetet. Varga: A vidéken való helyzetet ismerteti. A korcsmárost lelövéssel fogják kényszeríteni, hogy rögtön adja ki az egész tíz hordó sört. Garbai: Tessék a gyári munkások számára bevezetni. Varga: A Politikai Bizottság és a Kormányzótanács elé utaljuk. (Az ülés vége 8 óra 30 perckor.) Gyorsírói jegyzólcönyv feloldásának géppel írott szövege.

Next

/
Thumbnails
Contents