Franciscus Dőry: Decreta Regni Hungariae : Gesetze und Verordnungen Ungarns 1301–1457 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 11. Budapest, 1976)
Bevezetés
cesse esset per decretum causam aliquam terminare, extunc sémotis legibus et consuetudinibus quibuscunque decretum debet firmari et stabiliri, ne ipsius decreti ymmo potius regis edicti transgressores videantur et inobedientes. Quod si quis iudicum in solio sedens iustitie et aliquis querulans per aliquem offensus conspectui ipsius iudicis se presentaret ab eodem iustitiam postulando, idemque iudex certa fide et plena veritate sibi patefacta sua propria contemplatione de offensione ipsius querulantis publice fieret edoctus, extunc talis iudex secundum deum sed et iustitiam, postergatis omnibus premissis et nullis documentis et probationibus admissis contra reum sententiam debet ferre 42 , et ho[c] est iure etc." Ez a jogforrástan tipikusan „középkori", ellenkezik nemcsak a polgári állam, de még az abszolút monarchia elveivel is. Értelmezéséhez hívjuk segítségül H. Krause-nak a középkori jog állandóságának és múlandóságának kérdésében kifejtett, figyelemre méltó tételeit. A hagyományos felfogás szerint a jogtól megkívánták, hogy „régi és jó" legyen, de egyének és testületek egyre megújíttatták kiváltságaikat az uralkodóval, hogy lehetőleg biztosítsák a megváltoztatás ellen. Két réteg rakódott így egymásra: a „régi" és az „új" jog rétege, s az uralkodóval együtt elmúló „új" jognak csak a szokásjog útján sikerült felemelkednie a „régi" — tehát időtlenül érvényes — szabályok körébe. Az utóbbiakra alkalmazták eredetileg a „lex" szót is, akárcsak a mi kis értekezésünkben. A jogforrástannak máig kiható rendszerét a római elemekkel telített kánonjog építette ki, a pápai törvényhozás szilárd alapján. Az új rendszerben már nem található meg a „régi" és az „új" jog rétegeződése. A törvény nincs személyhez kötve, „lex semper loquitur", viszont az utód mindig megváltoztathatja az előd szabályát. Végül a XII. századtól kezdve kifejlődő kánonjogi tanítást átvevő Baldus fogalmazásában „lex posterior derogat legibus prioribus". Ezeknek az elveknek fokozatos átvételével alakult ki a modern jogforrástan, teljesen azonban csak a XIX. században jutott diadalra. 43 A Somogyvári Formuláskönyv értekezése is a hagyományos felfogás segítségével érthető meg. A glossza csak a helyi jogszokásról beszél (consuetudo), az országos szokásjog helyét a „lex" foglalja el, mely korántsem tételes jogot jelent. „Lex" az olyan törvény, melyet — valóban vagy a közhit szerint — a régebbi királyok alkottak, és a gyakorlat befogadott. A hagyománnyá vált, „idősült" törvénynek ez az értelmezése magyarázza meg számos, jogelvet kifejező formula bevezetését (consuetudinaria lege regni requirente), a „consuetudo" és a „lex" szavaknak felváltva, szinonimaként való alkalmazását, az 1405. ápr. 15-i XVII. tc. „statuta et consuetudines inducere" szavait, vagy az 1439. máj. 29-i decretum másnapján kiállított rendi biztosító oklevélnek azt az ígéretét, hogy az elért eredményeken kívül semmiféle engedményt nem kívánnak többé „in consuetudit2 Litt.: firme. 43 H. Krause : Dauer und Vergänglichkeit im mittelalterlichen Recht. Zeitschrift der Savigny-Stiftung für Rechtsgeschichte, Germ. Abt. 75 (1958) pp. 206—251; vö. uö.: Kaiserrecht und Rezeption. Abhandlungen der Heidelberger Akad. d. Wiss., Phil.-hist. KL, 1952. 1. Abb..
