Franciscus Dőry: Decreta Regni Hungariae : Gesetze und Verordnungen Ungarns 1301–1457 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 11. Budapest, 1976)

Bevezetés

terveit az országgyűléssel. Ami a rendi kezdeményezést illeti, ez már az Anjoukorban is megnyilvánul, és valójában XIII. század végi politikai gyakorlatra nyúlik vissza. Jellemző az 1324. aug. 10-i decretum, amelyet I. Károly universi nobiles in expeditione generali existentes határozott kívánságára alkotott meg: a nobis postularunt. A szabadságlevelek kiadásánál és megújításánál az „ország egyetemének" nevében fellépő nemesek kérelmezők: supplicantes (1351, 1384, 1439, 1440), de ez a valóságban a kérésnél nagyobb súlyú követelést jelent. Feltűnő, hogy a nemesi „kéréseket" írásbeli tradíció támasztja alá. 1351-ben a követeknek rendelkezniük kellett az Aranybullával, 1384-, 1397- és 1439-ben I. Lajos decretumának szövegével, sőt 1440-ben egy libellus-ban négy megelőző törvényt nyújtottak be megerősítésre. A Hunyadi-párti köznemesség a törvénybe utóbb beiktatott programmal ment az 1446-i országgyűlésre, és a rendek 1453-ban is presentarunt articulos. Saját írásszervük nem volt, de későbbi adatokból arra lehet következtetni, hogy a kúria írástudó-jogtudó szakemberei, a protonotáriusok látták el a rendek írásbeli munkáját. Ha a kezdeményezés számos esetben a nemességtől indult is ki, s ennek követeléseit kívánta írásban rögzíteni, a decretum megfogalmazását az uralkodó kancelláriája végezte, mégpedig láthatóan elég szabad kézzel. így a királynak nemcsak arra volt módja, hogy a tárgyalás során engedményért engedményt követeljen, hanem arra is, hogy írásszerve útján a végleges szövegen neki megfelelő módosításokat hajtson végre. Ilyen módosítás jó példája az 1397. októberi temesvári törvény. Az országgyűlés szemmel láthatóan az Aranybulla megújítását kívánta, a király katonai és pénzügyi reformokat sürgetett. A kompromisszum eredményeként a már részben alig értett 1222-i szöveget beledolgozták az új decretumba, seközben az elavult részeken kívül kihagyták az ellenállási jogot is! Minthogy a decretum mindvégig királyi oklevélben jelent meg, utólag már senki sem nyúlhatott a publikált szöveghez. Minthogy a decretum egységes fogalma nem alakult ki ebben a korban, nem volt még általánosan elfogadott neve sem. Az [1320 körüli] törvény statútum seu decretum neve a későbbiekben is érvényes maradt. I. Károly jogszabályaiban a rendelkezés aktusát a statuere ige fejezi ki, viszont a végrehajtására vonatkozó parancs edictum regium. E szavak mellett a nagyigényű 1435. márc. 8-i törvény constitutiones, statuta et leges perpetuo durature névvel illeti magát, a század derekán viszont a szerényebb articuli név tör utat, esetleg a cikkek törvény jellegére utalva: articuli decretati (1447). Azokban a jogszabályokban, amelyek csak utasítás formájában maradtak ránk, természetesen az edictum és mandamus szavak lépnek előtérbe (1405. aug. 31., 1407. jan. 20., 1421. júl. 23., szept. 3.). Külön záradék járul a XV. század derekának néhány törvényéhez, amelynek megtartását immár nemcsak az állami főhatalom, hanem maguk a megalkotásában részt vevő rendek is garantálják (1439. máj. 29., 1444. ápr. 18., 1445. máj. 7.). Mindezek a változatok az oklevelek formájában is kifejezésre jutnak. Az a forma, amelyben a decretum megjelenik, rendkívül változatos, de külön decretumforma nincsen. Az államhatalom általános érvényű akarata a tipikus oklevélformában, privilégium vagy pátens alakjában jut kifejezésre. A korszak 52