Iványi Emma: Magyar minisztertanácsi jegyzőkönyvek az első világháború korából 1914–1918 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 8. Budapest, 1960)

1914. év

peztettek, a közös hadsereg és a honvédség soraiban támadt fogyatékok pót­lására is fölhasználtassanak. A cs. és kir. hadügyminiszter úr nézete szerint az 1915. évben a népfelkelés I. osztályába soroló azon népfelkelésre kötelezettek, akik 1878—189l-ig terjedő születési évfolyamokba tartoznak és akik 1914. évig bezárólag valamely­sorozó vagy vegyes, felülvizsgáló bizottság által fegyverképtelennek osztályoz­tattak, népfelkelósi bemutató szemlére behívandók volnának oly célból,, hogy ott orvosilag megvizsgáltatván, ha a népfelkelósi fegyveres szolgálatra alkalmasnak találtatnak, népfelkelósi szolgálatra behívassanak, katonailag kikópeztessenek és kiképeztetésük után, ha a szükség kívánja, a közös had­sereg és honvédség soraiban támadt fogyatékok pótlására is igénybe vétessenek. A honvédelmi miniszter úr magáévá tévén a hadügyminiszter úr fel­fogását, kéri a minisztertanács hozzájárulását ahhoz, hogy azon népfelkelésre kötelezettek, akik az 1878—1891-ig terjedő születésű évfolyamokba tartoznak és akik az 1914. évig bezárólag valamely sorozó vagy vegyes felülvizsgáló­bizottság által fegyverkóptelennek osztályoztattak, alkalmasságuk esetén a. fennebbi célból népfelkelési fegyveres szolgálatra behívhatok legyenek. A minisztertanács a kért hozzájárulást megadja. L. 1914—32 — 6. 34. 1914. szept. 29. (28.) — 55. Polgári állásukban meghagyott hadköteleseknek a hadvezetőség céljaira való átengedése. L. 1914—25 — 2. A miniszterelnök úrnak a honvédelmi miniszter úrral egyetértőleg s a cs. és kir. hadügyminiszter úr megkeresése alapján tett javaslatára a minisztertanács elhatározza, hogy tekintettel a háború fejleményeire és az azokkal járó veszteségekre, a véderőt örvény 1 57. §-a értei-­mében polgári állásukban meghagyott had­köteles tisztviselők és egyéb alkalmazottak közül azok, akik az állami szolgálati érdekek veszélyeztetése nélkül a hadviselés céljaira áten­gedhetők, illetve polgári állásuk alól felmenthe­tők, szolgálati ágazatok és név szerint az egyes miniszter urak által összeállítandó kimutatásokba foglaltassanak, a szóbanlévő kimutatások pedig általuk a cs. és kir. hadügyminiszter úrnak haladéktalanul és közvetlenül megküldessenek. 1 1912 : XXX. te.

Next

/
Thumbnails
Contents