Iványi Emma: Magyar minisztertanácsi jegyzőkönyvek az első világháború korából 1914–1918 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 8. Budapest, 1960)

1914. év

Rendelet a szarvasmarhaállomány védelmébe?!. A földművelésügyi miniszter úr előterjesztésére a minisztertanács elhatá­rozza, hogy az üszőborjúk, három évesnél fiatalabb üszők és a hasas tehenek vasúton való szállításának ós levágásának ideiglenes megtiltása tárgyában rendeletet bocsát ki s felhatalmazza a miniszterelnök urat, hogy azt mint a minisztérium rendeletét adja ki. A) * A) Részlet a földművelésügyi miniszter 10850jeln. 1914. sz. előterjesztéséből : „A hadiállapot bekövetkezte óta az országnak főleg határszéli vidékein, de magában az ország belsejében is a gazdák ós állattenyésztők állatállományukat legtöbbször alaptalan aggályok folytán, valamint az állatok gondozásával foglalkozók nagyrészónek hadbavonulása miatt nagy mennyiségben és sok helyen jóval a tényleges áron alul eladják, illetve vásárokra felhajtják, ahol azokat gazdavevők hiányában a marhakereskedők és mészárosok nagy töme­gekben vásárolják Össze, miáltal nagyszámú, jórészben tenyésztésre, felneve­lésre és hizlalásra való anyag a vágó-állatvásárokra ós vágóhidakra kerül és pedig olyan nagy tömegekben, hogy az állatpusztításnak ez a mértéke immár veszélyezteti az ország állatállományát és a jövőben való hústermelő képességét. Ez a káros tünet legjobban jut kifejezésre a budapest-székesfővárosi vágóállatvásáron és vágóhídon, ahol a felhajtott szarvasmarhák száma az előző évhez viszonyítva megháromszorozódott. Ugyanis folyó évi szeptember hónapban összesen 32.873 darab szarvasmarha került felhozatalra, szemben a múlt évi 10.078 darabbal. De nemcsak a felhajtások ilyen megnövekedése, hanem az a körülmény is, hogy főleg inkább tenyósz- ós haszonmarhák, mint vágóállatok kerülnek nagy számban piacra, teszi szükségessé legalább az üszők és tehenek vasúton szállításának és levágásának ideiglenes korlátozását. A legutóbb folyó évi október 8-án Budapesten tartott vágóállatvásárra felhajtott 7.773 darab szarvasmarha közül ugyanis 2.257 darab, vagyis 29% volt tenyésztésre jórészben még alkalmas tehén, és amíg a budapesti közvágó­hídon az 1913. év szeptemberében levágott tehenek közül csak 491 bizonyult előrehaladottan vemhesnek, addig a folyó évi szeptember hónak folyamán 1.010 volt az ilyen tehenek száma. Ezen állapotokhoz hasonló tünetek észlelhetők a bécsi vásárokon is, amire a cs. kir. osztrák földművelésügyi miniszter úr 1 folyó évi augusztus 27-én hozzám intézett 39.930. számú átiratában is rámutatott, kérve, hogy a magyar kormány Ausztriának a jövőben hússal való elláthatása érdekében is mindazt megtegye, ami alkalmasnak látszik ezen aggasztó jelenségnek megszüntetésére." Az erre vonatkozó 7512/1914. M, E. sz. r.-t 1,: R. T. 1914. 2278. o. Vö. még : a tilalom alóli esetenkénti felmentésre vonatkozó 103.550/1914. F. M. r., R. T. 1914. 2372. o. 1 Zenker, Franz

Next

/
Thumbnails
Contents