Iványi Emma: Magyar minisztertanácsi jegyzőkönyvek az első világháború korából 1914–1918 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 8. Budapest, 1960)

1917. év

vát-szlavón autonóm központ hatáskörébe tar­tozik, a hadsereg további szükséglete tekinte­tében azonban a bán úrral egyetértőleg hozandó a határozat; 5. / a beszedett díjak tiszta feleslegei erdé­szeti célokra fordítandók, mégpedig egészben Horvát-Szlavónországok javára és pedig akként, hogy a kincstári erdőkből eredő ily díjak egé­szükben a földművelésügyi miniszterhez, a magán- és autonóm erdőkből eredőek pedig a bán úr által megjelölt autonóm erdészeti célokra a horvát kormánynál folynak be ; 6. / a vámkülföldre irányuló szállítmányok után elérhető exportnyereségből a díjakon felül befizetendő összegek, mint közös jövedelmek, a tangens szerint 2 fognak felosztatni." 228. 1917. nov. 9. (39.) — 7. . A főispánok véleményének kikérése a törvényhatósági állások betöltésénél. Belügyminiszter úr előadja, miszerint a törvényhatóságokról szóló 1886:XXI. törvénycikk 57 §-ának A./ pontjában foglalt rendelkezések fel­jogosították a főispánokat, hogy a kormányzatukra bízott törvényhatóságok területén működő összes állami közegek eljárását és magatartását — a tör­vénykezésiek kivételével — ellenőrzési és felügyeleti körükbe vonhassák, ós egyszersmind módot és alkalmat nyújtottak arra, hogy a főispánok minden­ről, ami az állami közigazgatás körében történik és abba tartozik, közvetlen és alapos tájékozódást szerezhessenek, végül, hogy személyes befolyásukat az állami hivatalok betöltéséhez a köz- ós államérdek szempontjaiból meg­felelően érvényesíthessék. A > Hogy melyek tekintendők oly fontosabb állo­másoknak, amelyek betöltésénél a főispán az illető miniszter által meghall­gatandó, az 1886. évi december hó 4-én tartott minisztertanács határozata alapján az akkori belügyminiszter úr által 1886. évi december hó 10-én 5134. eln. szám alatt valamennyi főispánhoz intézett körrendeletben állapíttatott meg. Habár ezen rendeletben foglaltak részben már elavultak, az 1910. évi május hó 12-én 3277. eln. számú körrendelettel az akkori belügyminiszter úr az előbb említett 5134/1886. eln. számú rendeletet, amelynek módosítása kérdésében különben újabban már tárgyalások is voltak folyamatban, mihez­tartás végett a főispánokkal újólag közölte azzal a hozzáadással, hogy a pénzügyi igazgatást érdeklőleg az 1889:XXVIII. törvénycikk 22. §-ában fog­lalt rendelkezések irányadók. Tekintettel arra, hogy a főispán meghallgatása után betöltendő állásoknak az említett rendeletben foglalt felsorolása az idő­közben bekövetkezett nagymérvű szervezési változások folytán ma már tényleg nem felel meg a valóságos helyzetnek, ennélfogva a főispáni kar részéről az az óhaj nyilvánult meg, hogy ez a kérdés újólag szabályoztassók. Ebből az alka­lomból a főispáni kar részéről az a kérelem is terjesztetett elő, hogy a főispá­nokat az elöl idézett törvény szerint megillető és fentebb jelzett hatáskör megfelelőbb gyakorolhatása érdekében a főispánoknak a törvényhatóság terü­2 Kvóta.

Next

/
Thumbnails
Contents