Iványi Emma: Magyar minisztertanácsi jegyzőkönyvek az első világháború korából 1914–1918 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 8. Budapest, 1960)

Bevezetés

gyakran intézkedtek tisztán magyar jellegű ügyekben is, ami Magyarországnak Ausztriától való függéséből következett. A magyar minisztériumok száma ugyanannyi maradt, mint 1848-ban. Az egyes tárcákat 1867-ben a király elnöklete alatt tartott miniszteri értekezlet különítette el, egyúttal ügykörüket is megállapítva. Az 1868 : XXX. tc. 44. §-a értelmében kineveztek egy külön tárcanélküli minisztert a horvát—szlavón— dalmát ügyek intézésére, akinek hatáskörét végleg az 1873 : XXXIV, tc. 44. §-a határozta meg. Ettől kezdve 1917-ig a miniszterek létszáma nem változott, hatáskörük azonban különféle törvények (pl. költségvetési törvények) ós rendeletek folytán kisebb-nagyobb módosulásokon esett át, Az 1889 : XVIII. te. pl. két minisztérium hatáskörét változtatta meg, amelyek ugyanakkor új nevet is kaptak : a közmunka, közlekedési eszközök és hajózás ügyeit intéző minisztériumot kereskedelemügyi, a földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi minisztériumot földmívelés ügyi minisztériumnak nevezték el.

10 1867-ben újra kezdte működését a magyar minisztertanács is. A dualizmus korában is megmaradt az a szabály, hogy a minisztériumok, illetve a miniszterek a tárcájuk körébe tartozó ügyek egy részében a maguk felelősségére nem dönthettek, hanem azokat döntés céljából a király vagy a minisztertanács elé kellett terjeszteniük. A kiegyezés korántsem jelentette azt, hogy a magyar közéletből végleg eltűnt volna a Habsburg-abszolutizmus ; kezdetben a minisztériumok hatásköre sem volt teljesen szilárd és kialakult. Ennek folytán 1867-ben legelőször nem azt állapították még, hogy mely ügyekben kell a minisztertanácsnak döntenie, hanem csak azokról az ügyekről állítottak össze — belső, bizalmas használatra készült — szabályzatot, amelyek a magyar minisztériumok által intézendő ügyek közül a király személyes döntését kívánták. Ferenc József az új államberendezkedés kialakításában tevékeny részt vett. Személyesen elnökölt az 1867. márc 17-i magyar minisztertanácson,

11 amely első feladatai egyikét a király legfelső elhatározása alá tartozó ügyek szabályzatának elkészítésében látta. Az 1867^64. M. E. sz., 24 pontból álló szabályzat

12 összeállítására hatással volt a hasonló jellegű osztrák szabályozás.

13 Összehasonlítva a tervezet végleges szövegét a fent említett márc. 17-i minisztertanácsi jegyzőkönyv VT, pontjához mellékletként csatolt tervezettel, megállapítható, hogy a minisztertanács annak szövegén keveset változtatott. A király beleegyezésével elmaradt belőle két pont, illetve abban állapodtak meg, hogy az ezekben foglalt ügyekre nézve nem szükséges a királyi végelhatározás kikérése.

14 Módosult, illetve pontosabb megfogalmazást kapott a tervezet másik két pontja.

15 10 Uo. 64 — 68. o. 11 OL. ME. Mtj. 1867. márc. 17. 12 Végleges szövegét 1. a Függelékben, I. sz. alatt, 13 Stubenrauch i. m. 22 — 23. o. 14 Egyik pont az „50 évet meghaladó egyéneknek az államhivatalba léphetés tekintetéből korengedélyezése", ami Ausztriában is a minisztériumok hatáskörébe tartozott (Stubenrauch i. m. 23. o.); a másik : „a legfelsőbb nevezéstől függő és egyéb államtisztviselők és szolgák szabadságolása, ha a szabadságidő amazoknál 6 hónapot, ezeknél egy évet túlhalad". 15 A végleges szöveg 12. pontja ugyanis a tervezetben így hangzott : „Törvényjavaslatok vagy ezeket pótló lényegesb ideiglenes rendelvények tervezetei" (szintén legfelsőbb döntés alá tartoznak). Ez a pont kiegészült az országgyűlési előterjesztéseknek országgyűlési bemutatásuk előtt való felterjesztésével. — A 21. pont („Közép- és főtanodák engedélyezése") eredeti szövege pedig ez volt : „Új tanodák engedélyezése.".