Maksay Ferenc: Urbáriumok XVI–XVII. század (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 7. Budapest, 1959)

Bevezetés

HALÁSZAT ÉS ÁLLATTARTÁS 17 tájon a jómódúak lovakat, a szegényebbek, a zsellérek ökröket neveltek.

63 A nagyállattartás jelentősége ott növekedett fokozottabban, ahol a szántóművelésé csökkent : erdős-hegyes és mocsaras területeken, így a szepesi, a murányi, a szentmiklósi és a pozsonyi, az ecsedi uradalmakban.

54 A síkföldön és dombvidéken olyan nagyarányú sertéstartás észak felé, a hegyek növekedtével vesztett jelentőségéből — odafent egyedül a magasra is felhúzódó makkoserdők közelében tartottak disznót. A hegyekben a sertés helyét egyre jobban az igénytelenebb juh foglalta el ; még a havasi legelőkön is jól megélt és szaporulatán, húsán kívül tejjel, túróval, sajttal, gyapjúval hajtott hasznot. A murányi uradalomban 1672-ben csupán a parasztok kezén több mint 10 000 juhot számoltak össze — egy-egy családra csaknem 14 darab esett — s a majorságnak is volt néhány száz birkája.

55 Juhokat az Alföld pusztáin is tartottak ; az Alsó-Tiszánál a különböző eredetű népek eltérő hagyományai mutatkoztak meg : ugyanabban a városban a szerb gazda inkább juhokat, a magyar disznókat nevelt. A ridegtartás országszerte általános volt, de istállók is egyre gyakrabban tűnnek fel a forrásokban, különösen a XVII. század óta.

56 Baromfi országszerte található a paraszti udvarokban, — tyúk inkább, mint liba, kacsa ; pulyka főképp a majorokban. Sok ház közelében ott állnak a méhkasok is, különösképp sík- és dombos vidéken. A háborús pusztítás az emberélet mellett az állatállományt érintette legérzékenyebben. Rudabányáról a török 1500 barmot hajtott el a XVI. század közepén. Szendrőn 1570-ben azt vallják, hogy korábban a város maga 95 ekésfogatot tudott kiállítani, most 7 falu együttesen is csak 14-et adhat. Léka vidéke az 1605-ös hadmozdulatok idején vesztette el az állatokat. Az uradalom 288 gazdája közül 191-nek nem maradt igásállata, a longeckieknek ,,marháj ok sincsen", a vártartomány valamennyi jobbágya csak 213 igásállatot és 127 tehenet tartott. A pusztulás országszerte a XVII. század végén öltötte a legkatasztrofálisabb méreteket. A szepesi uradalom községeiben 1689-re a másfél évtizeddel korábbi igásállománynak

57 csupán fele, harmada, nyolcada maradt. Murányon hasonló folyamat ment végbe 1672 és 1699 közt — a juhokat és a sertéseket sem kímélte —, Szentmiklöson pedig 1648 és 1699 közt az igások száma 1815-ről 355-re, a teheneké 1737-ről 455-re, a juhokékecskéké 4750-ről 1147-re, a disznóké 1747-ről 243-ra apadt. Ecsed településein 1700-ban már csak negyed-nyolcadannyi igásállat ólt, mint 25 évvel korábban.

58 A parasztcsaládok mezőgazdasági tevékenységét szinte mindenütt háziipari munka egészítette ki, és a legtöbb faluban olyan mesterember is élt, aki ideje nagyobb részében mint kisiparos működött. Nem egy mezővárosban vagy nyersanyaggal jól ellátott faluban az utóbbiak jutottak többségre. Szerdahely — kisalföldi mezőváros — lakói „szinte mind kézművesek", 53 Csejte 1641. 54 Lásd az állatállományt feltüntető táblázatokat. — Hegyes vidék állattartására 1. Makkai, Paraszti ós majorsági mezőgazdasági termelés 25. 56 Murány 1564, 1672, 1699. Urasági birkák teleltetése : Szentmiklós 1648. 56 „Saepimentum ad clausuram pecorum" (Pozsony, 1646). — Murányban juhakol (1573). — Istálló egyre több helyen. 57 Szepes 1689. 58 A madai középnemesi birtokon (1693) vagy a nagybányai kincstárin (1688) is nagyon kevés állat jut egy-egy parasztcsaládra a XVII. század végén. 2 Urbáriumok