Maksay Ferenc: Urbáriumok XVI–XVII. század (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 7. Budapest, 1959)
Bevezetés
a Szamos, a Körösök árterületén kívül a Duna, a Sárrét és megannyi kisebb folyó, tó, hegyipatak, majorsági halastó kínálta halait. A Körösön pontyot, a Hejőn tokot, az Ecsedi lápon és más mocsarakban csíkot fogtak, hegyipatakokban pisztrángot, rákot, kövihalat. A folyóvízi, ártéri halászat általában rekesztékes, máskor kerítőhálós technikájú volt. Legtöbbször tavaszi áradások után, a parasztok által épített cége, vejsze segítségével fogták ki a holtágakba, morotvákba, árterületi tavakba beszorított halakat. 48 A nagy cégek működését „magister clausurae" irányította, a 6 — 8—12 emberből álló csongrádi, tarcali ,,halászbokrok"-nak halászmester, halászbíró, gazda állt az élén. 49 Zsákmányukat a halfogók jó pénzért értékesítették : a taktakenézi halászat évi hozadéka 60 — 120 forintra rúgott, s ennek egyharmada volt a halászoké, "néhány éve azonban nincs halbőség, amiből valami kis pénzösszeget összekaparhatnának". Tarcal halait — a bíró vallomása szerint — különböző tájakra viszik, „egyeseket Kassára, másokat Tokajba, ismét másokat általa ismeretlen helyekre. Ha mind eladnák, évi 100 forint lenne az áruk." A kifogott halak tartására bárkák, tárolóvizek szolgáltak. 50 A sózás útján való halkonzerválás különösképp a Felvidéken volt szokásos. 51 A háborús pusztítás következtében több helyen a halastavak és más halászóhelyek is időlegesen vagy végleg használhatatlanokká váltak, kidőlt fatörzsek torlaszolták el a vizet, vagy nád és fű nőtte be. Majorságokban viszont nemegyszer került sor pótlásként új telepítésre. Erdőőrök feladata volt, hogy a pisztrángos patakokra vigyázzanak. 52 Paraszti és földesúri gazdálkodás egyként alig képzelhető el állattartás nélkül. Magyarország két ősi igásállata közül ebben a korszakban is a marha volt az elterjedtebb: az Alföldtől a legmagasabb hegyi településekig kísérte a gazdát segítőtársként. Amelyik háztartásnak nem volt ökre, abban legalább egy-két tehenet igyekeztek taYtani. Kevés község akadt az országban, ahol a lovak száma felülmúlta a szarvasmarhákét; a lótartás csak némelyik hegyvidéken — így a csejtei uradalomban — nyert különös jelentőséget. Ezen a 48 Vö. Belényesy M.: A halászat a XIV. században. Ethnographia 1953. 148. skk. „Stagna seu piscinae, . . . olim fuerunt valde piscosi, nunc minus, propter raras exundationes", . . . „clausura per Tybiscum . . . anno praeterito rupta est" (Tokaj 1581, Tarján). — „Aquae piscosae ex Bodrog et Tybisco exundantes" (uo-. Keresztúr). —A cégét helyszínre hordott fákból és karókból robotban építették be a vízbe : „ligna pro zegye advecta in Tyciam ponere et locare et clausuram praeparare" (Eger 1558, T. nána és másutt). „Pro clausura morothwa . . . ligna et virgulta" (uo., Felnémet). — Csongrádon a Körös —Tisza gyakori áradásaikor „fischen sie die Wásser so weit, als sie können" (1697). — „Clausurae piscium duae, . . . tempore . . . veris tantum hic pisces in aquarum inundatione prendentur" (Tokaj 1581, Újfalu). — „Vorago piscosa" (uo., Szada). — „Est ibi rivus ex Tybisco effluens ad longitudinem unius iugeri terrae. Quando Tybiscus exundat, orificium rivuli clauditur, ita fit piscatio." Ugyanott csikaszát is folyik (uo., Kenéz). — „Retia . . . trahi" (Tokaj 1581, Tarcal). — Hálók, hajók : uo., Kürt. — „In defluenti Danubio non piscantur, sed cum Danubius exundat, in fossis quibusdam, quae Danubio complentur, piscantur" (Pozsony 1574, Vereknye). — „Tempore exundationis aquae de sagenis vei excipulis vulgo weyz proveniunt . . . pisces") (Kanizsa 1530, Szentgyörgy, Mikefalva). 49 Tokaj 1581 (Tarcal, Tarján), Csongrád 1697. 60 Pozsony 1574 (Samarja). 51 Romló anyagok frissen tartására egyébként minden majorságban a jégverem szolgált : Eger 1558 (Eger, Szölöske), Kanizsa 1530 (Venéce, Csákány. Kanizsai, Szentmiklós 1648. 62 Léka 1608 (Léka). — 1500 luciolus telepítése : Léka 1670. — Romlott halászóhelyek : Pozsony 1646 (Fedémes), Tokaj 1581 (Tarcal).
