Maksay Ferenc: Urbáriumok XVI–XVII. század (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 7. Budapest, 1959)

Bevezetés

KE ÉLT-, SZŐLŐ- ÉS EKDŐC4AZKÁLK0DÁS 15 színűleg új telepítések.

41 Úgy tűnik, a Mohács utáni másfél század agrárkultúrája egyedül a szőlőművelés technikájában mutat némi előhaladást; érthető, hiszen ezek az idők a bort az ország egyik legjobban értékesíthető agrártermékévé tették, olyanná, amilyen addig csak az állat és állati termék volt : külföldön és belföldön, katonai táborokban, paraszti háztartásokban vagy nemesi udvarokban egyként bőségesen talált magának piacot. (Amikor az 1660-as török hadjáratnak híre ment, Nyugaton amiatt aggódtak, hogy a híres hegyaljai borok az ellenség kezére jutnak.

42

) Ezért vált szükségessé a gondosabb művelés : rendszeres trágyázás, bújtás, karózás, kapálás ; érés idején néhol még fizetett őrök tartása is. Szüretkor a lábbal való taposást a XVII. századtól — legalábbis majorsági szőlőkön - sajtolás váltja fel, megszaporodnak a jól épített pincék, és egyre szakszerűbb kezelésben részesül a bor : Egerben ,,korcsolyások" felelősek gondos szállításáért és elhelyezéséért.

43 A települések határának műveletlenül maradt részét legelő,- víz, nádas vagy erdő borította ; hasznukat a paraszti közösség és —- az idők során egyre nagyobb mértékben — földesura élvezte. Az erdő fokozódó megbecsültetésére vall, hogy a pozsonyi uradalom számos községében a XVII. század közepén telkek szerint osztották ki az erdőrószeket.

44 A tölgyesek, a bükkösök, a füzesek, a fenyő-, a gyertyán-, a nyárfa- és a vadgyümölcserdők kihasználása nem igényelt az ekés- ós kapásműveléshez hasonló nehéz munkát, ezért a háborús idők válságai közt is előrejuthatott. Megszaporodott a deszka-, zsindely- és gerendakitermelők, faedónykészítők, szénégetők száma ; sok helyen épültek fűrészmalmok. A majorságokhoz elkülönített erdőkben az erdőőrök feladata volt, hogy a fakitermelés és a vadgazdálkodás hasznát gyarapítsák.

45 A nyugati határszélen, ahol a kivágott épületfának 4 közeli magyar és osztrák városban akadt piaca, a XVII. század végén megszigorították és engedélyhez meg illeték fizetéséhez kötötték a paraszti fahasználatot.

46 A vadállomány haj tó vadászat vagy csapdás vadfogás, madarászat útján hozott hasznot. Az elejtett vad húsát, bőrét (nyest, róka), tollát (daru) értékesítették, az idomított ragadozót (pl. karvalyt) vadfogóként alkalmazták. Magasabb hegyeken és sűrűbb rengetegekben medvét, másutt vaddisznót, szarvast, őzet, farkast, rókát, nyestet, nyulat, mókust, karvalyt, foglyot, császármadarat, a Dunántúlon és az Alföldön darut lehetett elejteni. A murányi uradalom elkerített vadaskertet gondozott. Az ország lakói számára nagyon sokat jelentett a vizek halállományának kihasználása. Legvirágzóbb a tiszai halászkultúra volt : nem Tiszatarján lakói az egyedüliek a XVI. században, akik csak „kevéssé foglalkoznak szántóműveléssel, inkább halászatból élnek".

47 Tokajon ós Keresztúron ugyancsak sok családnak adott kenyeret a halfogás. Csongrád magyar városrészében minden harmadik lakóra jutott halászháló. A Tisza, a Bodrog, a Sajó, aTakta, 41 Eger 1581, 1688. 42 Magyar Gazdaságtört. Szemle 1900. 90. 43 A szőlőtermelésre : Léka 1608 (Rennek), Pozsony 1646 (Fölrév, Váralja), Tokaj 1581 (Rakamaz, Taroal). — A szüretre : Tokaj 1581 („calcata et expressa" fürtök a puttonyban, Keresztúr, Tarcal), Tokaj 1688 (majorsági prés). Pincékre : Tokaj 1688, Eger, 1558 („magistri essedarii vulgo korcholvassok"). 44 Pozsony 1646. 45 Léka 1608, Pozsony 1574, 46 Léka 1670. A városok : Kőszeg, Rohonc, Kirchschlag és Eckenmark. 47 Tokaj 1581.