Sashegyi Oszkár: Munkások és parasztok mozgalmai Magyarországon 1849–1867 : Iratok (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 6. 1959)

b) 1851 május 16. — Oravica Marsovszky László járási biztos átirata Reitz Frigyes bányászati igazgatóhoz a vasúti munkások panaszairól. Nem azért kívánja az útlevelek átadását, hogy azokat a munkásoknak kiadja. A rendőri szolgálat ellátásában az a szabály, hogy ha egy munkás (aki a vállalkozónak gyakran élelmiszerek, italok árával tartozik) nem akar többé dolgozni, útlevelét csak úgy kaphatja meg, ha írásbeli igazolást hoz munkaadójától, arról, hogy nincsen tartozása. A vállalkozó azonban ennél többet akar : munkásait őszig dolgoztatni kívánja. Senkit sem lehet arra kényszeríteni, hogy tovább dolgozzék, ha erre nincsen szerződésileg kötelezve. Az állam nem védelmezheti a vállalkozót, ha az méltánytalanságot követ el munkásain — ilyen esetben a védelem a munkást illeti. A vállalkozó ellen kezdettől fogva voltak panaszok, mert nem fizette azokat a béreket, amelyeket ügynökei a munkásoknak ígértek. A vállalkozót nem lehet a kincstárral azonosítani; a kincstár ellen nem merült fel olyan panasz, hogy ígéretét ne teljesítette volna. Az építési vállalkozó emberei viszont mindenféle jogtalan levonásokat eszközölnek a bérekből, ütlegelik, pofozzák, bántalmazzák a munkásokat. Az államnak és a kincstárnak éppen az az érdeke, hogy e jogtalanságoknak véget vessenek, hiszen köztudomású, hogy a vasutat az állam építi. Az útleveleket csak akkor adná vissza Fleischmannak, ha ezt felettes hatósága elrendelné. (601. sz.) Német nyelvű másolat. — Temesvári 1851. 5791, Reitz ez ügyben a vajdasági kormányzathoz fordult. Az máj. 29-én elrendelte, hogy az idegen munkások útlevelei az illetékes járási biztosok kezébe legyenek letéve, de ezeket csak abban az esetben adják a munkásoknak vissza, ha azok igazolják, hogy szerződéses kötelezettségeiket a vállalkozóval szemben teljesítették és kihágás vagy bűntény nem terheli őket. Egyébként a kormányzat a járási biztosok kötelességévé tette az őrködést afölött, hogy a munkások szerződéses kötelességeiket teljesítsék, s másrészt, hogy a nyomattatástól megvédessenek. Különösen azok voltak büntetendők, akik a munkásokat munkahelyük elhagyására csábították, főként ha idegen területre történt a toborzás. Reitz ezt az intézkedést nem tartotta elegendőnek s beadvánnyal fordult a földművelés- és bányaügyi minisztériumhoz. Azt kérte, hogy bízzanak meg külön politikai biztost a vasútépítő munkásokra való felügyelettel, s ez legyen feljogosítva arra is, hogy a munkabérek és szerződésviszonyok körüli vitás esetekben döntsön. Reitz szerint a munkások és a vállalkozó ügynökei között véres összetűzésekre is sor került. A beadványt a minisztérium a vajdasági kormányzat éppen Bécsben tartózkodó vezetőjének, Mayerhofer tábornoknak adta át. Mayerhofer utasította a temesvári kormányzatot, vizsgáltassa ki, miben állnak voltaképpen a Fleischmann és munkásai közötti nézeteltérések, s hogy mi az oka annak, hogy ilyen nehézségek a kincstár saját kezelésében levő építési szakaszon vagy a másik építési vállalkozó (Skoffo) szakaszán nem fordulnak elő. Azt is meg kellett vizsgálni, miért nem bízik meg a bányászati igazgató