Sashegyi Oszkár: Munkások és parasztok mozgalmai Magyarországon 1849–1867 : Iratok (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 6. 1959)
a meggyőződésre jutott, hogy a megélhetéshez elégtelen bérek onnan származnak, hogy a munkások önkényesen távolmaradnak a munkától, s így akarják kicsikarni, hogy ingyen szállítsák őket vissza hazájukba. A bányakapitányság közölte ezt a járási hivatallal s arra kérte, hogy a bányatörvény értelmében járjon el a renitens és a munkát megtagadó bányászokkal szemben. A bányagondnokság is védelemért fordult a hatóságokhoz s közölte, hogy a munkamegtagadások következetesen tovább tartanak. A járási hivatal kezdetben semmit sem tett, s végre — többszöri felszólítás után — kiküldött egy hivatalnokot Steierlakra. Az 19-én magához hívatta a renitens munkásokat s megkérdezte tőlük, azért tagadják-e meg a munkát, hogy ezáltal ingyenes hazaszállíttatásukat kieszközöljék. A munkások erre állítólag egyhangú igennel válaszoltak, a hivatalnok pedig ezután visszatért Oravicára, anélkül, hogy Tribus bányabiztossal érintkezésbe lépett, vagy más munkásokat kihallgatott volna. Tribus elmondhatta volna neki, hogy a munkásokat többször intette magatartásuk súlyos következményeire, a hűséges munkásoktól pedig arról értesülhetett volna, hogy a derék, szorgalmas munkás eleget kereshet Steierlakon. A mai napon megjelent Berg bányagondnok a bányakapitányságon és közölte, hogy a járási hivatal kifejtette neki, a jelen esetben nem áll fenn kihágás ténye s a munkát megtagadó bányászok ellen nem indít bűnvádi eljárást. Berg báró e végzés ellen fellebbezni kíván, a bányakapitányság pedig az esetet azonnal a helytartóság tudomására óhajtja hozni, a fegyelem és rend fenntartásának és a hatóságok tekintélye megvédésének érdekében, s kéri, küldjön ki a helytartóság haladék nélkül egy megbízottat, aki az esetet szigorúan és behatóan kivizsgálja. „Die unruhige Bewegung in Steierdorf nimmt allmählig grössere und gefährlichere Dimensionen an. So wie nach meiner vollsten Überzeugung die im Monate Jänner d. J. Statt gefundenen beklagenswerten Ereignisse durch ein schnelles und umsichtiges Einschreiten des Bezirksamtes wenn nicht gänzlich verhütet, mindestens in seinen traurigen Folgen einigermassen beschränkt worden wäre, ebenso lassen sich die dermaligen Vorgänge durch ein besonnenes und entschiedenes Amthandeln der hiezu berufenen politischen Behörden einer befriedigenden Eösung zuführen." (Steierlakon mind nagyobb és veszedelmesebb méreteket ölt a nyugtalan mozgolódás. A januári események sem vettek volna olyan szomorú fordulatot, ha a járási hivatal a kellő intézkedéseket megtette volna, most is meggondolt és határozottabb fellépésre van szükség.) A munkamegtagadásnak a bányában sokkal nagyobb a jelentősége, mint más ipari vállalkozásoknál. Különösen a szénbányákban fontos az üzem megszakítás nélküli működése. Erre nemcsak üzembiztonsági okokból van szükség, a széntermelés folyamatosságát is biztosítani kell, különben megállnak a vonatok. A vasúttársaságot nem lehet arra kötelezni, hogy a munkát megtagadó bányászokat ingyen visszaszállítsa hazájukba.