Sashegyi Oszkár: Munkások és parasztok mozgalmai Magyarországon 1849–1867 : Iratok (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 6. 1959)
tott népnek anyagi érdeke minden elöljárók által olyannyira kedvező forrásokra vezettetett, hogy a birtokos osztályból azok, kik panaszt emeltek, sérelme vagy orvoslatlari maradt, vagy azon helyezetbe jöttek, hogy maguk tulajdonáért szót emelni is alig merészeltek, sőt még jobban lesújtólag hatott a magyar minisztériumnak ide rekesztett azon rendelete, mely szerint a szőlődézmának bevétele megtiltatott. Ezen elkényeztetett, rendben és törvényben megzavart állapotban vettem át a megyének kormányzatát, s mi volt természetesebb, mint hogy a különböző s egymással összeütköző érdekek igen számos panaszokra adván alkalmat, a sérelmi térre legelsőben is e megyének szőlőbirtokosai, és kik erőszakos foglalással károsultak, léptek fel, és megkívánták, hogy Őfelsége által megszüntetett úrbériség természetétől különböző egyéb járandóságok, milyenek a szőlődézmák, behajtassanak, a birtok tulajdona, mely a foglalások és erőszakoskodások által a legnagyobb veszélyben forgott, biztosíttasson, és a nép, mely törvényes felsőbbséget ismerni nem akarván, közhivatalban álló tisztviselők, úgy közszolgák ellen feltámadni merészelt, rendre utasíttasson. Én tehát, ki számos főbb rendeletek, jelesen 329/849 és 35/849 szám alattiak által a szőlődézmának ha szükség erőhatalommali behajtására már utasítva voltam, sőt a néphez főbb helyről intézett oktatásban kifejtett elvek szerint annak behajtására még kötelezve is lettem, mások tulajdonát sértőket, a szőlődézmát megadni vonakodókat, és foglalási merénnyel vádlottakat nem mulasztottam el szelídebb eszközök, úgy mint intések, felvilágosítások, időengedés felhasználásával törvényes engedelmességre hozni. Azonban Zala megyének a szőlődézma megadását tiltó s kihirdetett végzése, báró Wernhardt akkori pécsi ker. katonai parancsnoknak már felterjesztett rendelete, melynél fogva 1848. évi szőlődézma elengedtetettnek hirdettetett, az alattomos izgatók bujtogatásai, oly lázas makacsságban tartották a más java után sóvárgókat, különösen a dézma alatt levő szőlőbirtokosokat, és foglalókat, hogy azokkal szelíd úton célt érni nem lehetett. A panaszok sűrűebbek lőnek, a nép fenyegetőzései komolyabbak, a felülről érkezett rendeletek határozott utasításúak, — s azért kénytelen lettem, az igazságnak ösvényén rendelkezve, a népet ide rekesztett felhívással kötelességeire inteni és ott, ahol ennyi kedvezmény és kecsegtetés engedelmességre nem talált, egyrészről a főbb rendeletek iránt tartozó tiszteletnek sikert szerzendő, másrészről pedig a birtokos osztály követeléseinek behajtását eszközlendő szigorúbb móddal fellépni, és a makacskodók ellen hatalomkart alkalmazva, a kiadott rendeleteknek foganatot szerezni. Midőn tehát rövid vázlatban a történteket igazolásomul előadva Méltóságodnak felterjeszteném, úgy hiszem, kegyesen átlátni méltóztatik, hogy eljárásomban elhamarkodva mi sem volt, sőt ami történt, azzal a jogában sértett rész törvényes követelésének, a felsőbbség által kiadott kegyes rendeleteknek tartoztam." Magyar nyelvű e. t. — Fehérvári ker. főisp. 1850. 1309.