Varga Endre: Úriszék XVI–XVII. századi perszövegek (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 5. Budapest, 1958)

Nomenklatúra

Iuxta novissimas regni constitutiones : az ország legújabb törvényei szerint. Állandóan használt formula, mely esetleg valóban bizonyos törvénycikkre vagy más, újabb jogszabályra utal, sokszor azonban puszta formaság. Minthogy ez időben a képzett jogász még ritka, s a törvények, rendeletek csak alkalmilag vagy esetlegesen válnak szélesebb körben ismeretesekké, a perlekedők, nehogy már hatályon kívüli jogszabályra találjanak hivatkozni, nem jelölnek meg konkrét törvényt stb., hanem a fenti formulával — aminek értelme tehát: az érvényes jogszabályok alapján — kérik a per eldöntését. Iván nap (festum nativitatis s. Johannis Baptistáé) : június 24. Jacobi ap., 1. Jakab napja. Jakab napja, (festum s. Jacobi apostoli) : július 25. János nap (festum nativitatis s. Johannis Baptistáé) : június 24. — János fővétele napja (festum decollationis s. Johannis Baptistáé) : augusztus 29. Jegyajándék, 1. nászajándék. Jobbágy. A középkori magyar társadalom legnépesebb, jogfosztott, és elnyomott osztálya. Dózsa parasztháborúja után Werbőczi Hármaskönyve 1514. évi törvény örökös szolgaságra vetette, röghöz kötötte a ,,lázadó" jobbágyokat, kiszolgáltatva őket uraik önkényének. A jobbágyság korszakunkban nagy differenciáltságot mutat. Vannak telkes jobbágyok és zsellérek, örökös jobbágyok és szabadosok, szerződéses és taksás jobbágyok stb. Ez a differenciálódás, a jobbágyság szakadatlan harcának eredményeként, a jobbágyi állapot törvényes megszüntetéséig, 1848-ig állandóan növekszik. (L. contractualista, örökös jobbágy, szabados, taksás jobbágy, telepítés, zsellér alatt is.) Jobbágybirtok. A jobbágyság vagyonjogi helyzetét Werbőczi a Hármaskönyv III. r 30 c. 7. és 8. §-aiban fejti ki, melyekben a nemesség osztályszemlélete kíméletlen élességgel nyilatkozik meg. Ezek szerint ,,a parasztnak ... a munka bérén és jutalmán kívül semmi joga nincs, hanem az egész föld tulajdona a földesurat illeti" (7. §.). „A jobbágy tehát . . . hagyomány vagy eladás által csakis munkájának bérét és jutalmát, tudniillik a föld, rét, malom vagy szőlő igaz becsűjét (értékét) hagyhatja vagy adhatja el, mert az ingatlan a földesúr részére mindig épségben marad, aki . . . amikor akarja, magához válthatja" (8. §.). E §-ok — melyek ugyan még csak a földesúr és saját jobbágya jogviszonyára vonatkoznak, melyekből azonban a nemesi osztályérdek később az „in

capacitas" elvét is kialakítja (1. agilis)—jól mutatják, hogy a feudális kor legfontosabb termelőeszköze, a föld, a nemes kizárólagos tulajdona, jobbágyai csak használják azt. Ha tehát a jobbágy az őseitől rászállott jobbágytelken kívül — mely tulajdonjogilag szintén a földesuraságé — az utóbbinak alávetett területen bármilyen ingatlant örökölt, vagy jobbágytársától pénzért megszerzett, használatlan földet termővé tett, vagy belterjesebb művelés alá fogott (pl. szőlőt telepített) stb., mindezeknek tényleges birtoka nem változtatott a tulajdonjogon. Az, mint Werbőczi leszögezi, csak a földesurat illethette, aki a becsértéknek, — a munka feltételezett egyenértékének —• kifizetése esetén jobbágyai ingatlanát bármikor elvehette. (L. kibecsülés, vö. j obbágyörökösödés.) Jobbágy elajándékozása. Szokásban volt a feudális nagybirtokon, hogy az úr a szolgálatába lépett szegényebb nemeseknek, főleg az uradalmi hierarchia élén álló tiszteknek, „főszolgáinak", bizonyos időre — alkalmazásuk tartamára vagy még tovább, esetleg utódaikra is átszálló joggal —• díjazás vagy jutalmazás-