Mályusz Elemér: Zsigmondkori oklevéltár II. (1400–1410) : Első rész (1400–1406) (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 3. Budapest, 1956)
és tervszerűen folytatott akciójának, amelynek célja a Mohács előtti kor valamennyi oklevelének filmre vétele. Kutatgatások nélkül megismerhettük tehát állami és egyházi levéltáraink, valamint könyvtáraink s múzeumaink okleveleit, köztük olyanokat is, amelyekről eddig csak bizonytalan közlésekből volt tudomásunk. Még olyan kis, de értékes gyűjtemény is, mint az Eötvös Loránd Tudományegyetem történeti segédtudományi tanszékének oklevelei, nyilvántartásunkba kerülhetett. Az I. kötettől eltérően felvettünk oly okleveleket is, amelyek eredetije lappang vagy elpusztult s csak XVIII. századi másolatuk maradt fenn. Tettük ezt annak ellenére, hogy nem óhajtunk Fejér nyomdokaiba lépve felhagyni a teljesen jogosult idegenkedéssel, amelyet a tudományos paleográfia magyarországi meghonosodása előtt készült másolatokkal szemben bizonyára minden kutató érez s noha az az oklevél is, amelynek tartalmát — Fejérpatakyra támaszkodva — ily másolatból közöltük (Zs. 0. I. 4875.), mint Peter Ratkos bebizonyította s erre figyelmünket felhívta, újkori hamisítvány (Historick^ Casopis 1953. 162.). Mindezek ellenére mégis megengedhetőnek véltük néhány oly másolat felhasználását, amelynek tartalma, eseménytörténeti vonatkozása kétségtelenné teszi, hogy évszámuk nem lehet elírás következménye, másolójuk pedig gondos, lelkiismeretes kutató volt. Elsősorban Hajnóczy Józsefnek az Országos Széchényi Könyvtár kézirattára Corpus diplomaticum Sigismundeum című colligatumába beiktatott másolatai (2783., 4624., 4737. sz.) kívánták, sőt követelték figyelembevételüket. Ugyancsak beillesztettük az oklevéltárba — kivonat alakjában — azokat a másolatokat, amelyek a Monumenta Vaticana históriám regni Hungáriáé illustrantia sorozat számára még a múlt század utolsó két évtizedében készültek IX. Bonifác pápa utódainak a bulláiról és az Obligationes collegii sorozat magyar vonatkozású feljegyzéseiről. Összehasonlítva ugyanis a szövegeket, amelyeket Fraknói Vilmosnak az Országos Levéltárban őrzött gyűjteménye tartott fenn, azokkal a lajstromokkal, amelyekbe a leírás megkezdése előtt Schönherr Gyula feljegyezte a vatikáni levéltár regeszta-köteteinek magyar tárgyú darabjait, azt találtuk, hogy mindössze hat bullának a másolata kallódott el (XII. Gergelytől : 1406 dec. 8. útlevél Bálint bíboros részére, dec. 24. váradi kanonokság adományozása, 1407 jún. 6. váci plébánia adományozása, aug. 25. szerzetesi fogadalom alóli felmentés, XXIII. János pápától 1410 aug. 16. a kalocsai érsekség és a szerémi püspökség reservatioja, aug. 17. Branda bíboros kinevezése e két egyházmegye administratorává) s így az annak idején sajnálatos módon kiadásra nem került anyag közzétételével sikeresen feledtethetjük, hogy nem folytathattunk kutatásokat a vatikáni levéltárban. Arról, hogy melyik az a 181 kivonat, amelyet nem közvetlenül az eredeti szöveg alapján készítettünk el, az egyes regeszták végéhez függesztett (Fraknói) név ad felvilágosítást. A hiányosságot, hogy a külföldi levéltárak feltáratlansága miatt egy pótfüzet összeállítására sok munka maradt, igyekeztünk azzal ellensúlyozni, hogy az elnézésből kimaradó oklevelek számát a lehető legkisebbre próbáltuk leszorítani. A nyomtatásban megjelent szövegek számbavételénél tehát most már nem értük be a hazai folyóiratok szemmeltartásával, hanem azokat a külföldieket is átlapoztuk, amelyekben remélni lehetett hazai vonatkozású okleveleket. Számra nem nagy az eredmény, mivel 40—50 évet megért folyóiratokban rendesen csak 2—3 oly oklevélszövegre akadtunk, amelyeknek ugyancsak 2—3 soros regesztája belekerül majd a gyűjteménybe, de éppen a szétszórt, a figyelmet különösen könnyen elkerülő közlések számbavétele esetleg nagy könynyebbséget fog jelenteni a kutatók munkájában. Ugyancsak kibővítettük a
