Fazekas István: A Haus-, Hof- und Staatsarchiv magyar vonatkozású iratai - Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 10. (Budapest, 2015)

Hivataltörténeti rész - II. A Haus-, Hof- und Staatsarchiv a dualizmus korában (1868-1918) - II. b. A közös levéltár terve

(Oesterreichisch-ungarisches Staatsarchiv) alapítására, amely nyilvános tudományos intézményként tudományosan kiképzett személyzettel rendelkezne, akik között a ma­gyarság megfelelően lenne képviselve. Ennek megvalósulásáig indítványozta, hogy le­véltáranként legalább egy magyarul tudó személyt alkalmazzanak.114 A nagy közös le­véltár terve nem valósult meg, de a Kabineti Levéltár feloszlatásáról 1885. október 17-én uralkodói határozat született. Történeti anyagaiból számos magyar vonatkozású iratot az Országos Levéltárnak adtak át (1885. szeptember 12-i döntés).115 A Staatsrat levéltárát 1886. január 16-án a HHStA vette át.116 117 118 119 Döntés született ugyanakkor a kutatá­si időhatár felemeléséről, az addig szokásos 1815 helyett 1830 lett a határvonal. Szintén Fáik Miksa hozta szóba a magyar elem hátrányos voltát 1892-ben. Ennek köszönhetően már a delegációk 1892. októberi 19-i, budapesti ülésén határozat is szüle­tett - Kálnoky Gusztáv gróf hozzájárulásával - egy magyar aligazgatói állás létrehoza­taláról a FIHStA-ban. Ezzel az üggyel függhet össze, hogy Ameth 1892 nyarán kísérletet tett egy alkalmas fiatal magyar történész levéltári alkalmazására is. Az ügybe bekapcsol­ta Károlyit, aki Budapesten felvette a kapcsolatot Szilágyi Sándorral. Arneth megkeres­te továbbá Fraknói Vilmost, Thallóczy Lajost és Szalay Lászlót is, de a próbálkozások eredménytelenül végződtek. A megkeresett magyarok esetében kizáró okként a fiatal történészek hiányos német nyelvismeretét jelölték meg."7 Ameth az állásra kezdettől fogva Károlyit szánta, aki végül is elhárította a felaján­lott budapesti egyetemi állást és Bécsben maradt."8 1893-ban ismét felmerült az ötlet, hogy a magyar anyagokat haza kellene vinni. A Külügyminisztérium Arnethhel jelen­tést készíttetett a magyar vonatkozású anyagokról, illetve azok eredetéről, mi az, ami kiadható, mi az, ami visszatartható. Az alapul szolgáló jelentés Károlyi munkája volt, aki erősen proveniencia alapon állva elsősorban az elhurcolt iratok (az ún. 48-as levél­tárak és neoabszolutista kormányzóság anyaga) visszaadása mellett emelt szót."9 A Hofkammer felosztására irányuló magyar törekvéseket, illetve a szétválasztási mun­114 Deutsche Zeitung (Wien) Nr. 4612. 4. November 1884. S. 5-6. (ÖStA HHStA Kurrentakten 1885: 330.), vö. még Pester Llyod 1884. november 4. (uo. 1884: 404.). Thaly Kálmán egy hónappal később a parla­mentben már arról beszélt, hogy négy-öt évvel ezelőtt egyszer már javaslatot tett arra, hogy a Bécsben lévő, a magyar királyra vonatkozó anyagokat haza kellene hozni, a budai várban elhelyezni és az Orszá­gos Levéltárba bekebelezni. Viszont védelmébe vette a Kriegsarchiv személyzetét, mondván, hogy maga ugyan nem nagy barátja a közös hadseregnek, de tizenöt év óta jár oda kutatni és soha nem volt oka pa­naszra. Pester Lloyd 1884. december 6. - A közös levéltárról: Ress, Adalékok, 26-33. 115 A kiszolgáltatott iratok ma a Magyar Kancelláriai Levéltár több fondjában elosztva találhatók. Pl. A 97 Hungarica und Siebenbürgen, A 98 Transylvanica, A 99 Banatica etc. 116 Gesamtinventar II. 119. 117 Gustav Winter levele Marius Pasetti báró, első osztályfőnökhöz, 1892. szeptember 19. Bécs, mellékelve hozzá Arneth levele (Altaussen, 1892. szeptember 18.), Fraknói Vilmos levele (1892. június 16. Tátrafu- red), Szalay László levele (1892. szeptember 16. Budapest). Fraknói kihasználta a lehetőséget, hogy szóvá tegye Károlyi elmaradt előléptetését, amikor már négy osztálytanácsos található a levéltárban. ÖStA HHStA Min.d.Ä. PA XL Interna Kt. 325. Schreiben des Minister und Sektionschefe 1883-1895 (sine fol.). 118 ÖStA HHStA Min.d.Ä. Adm.Reg. F 4 Kt. 448. HHStAI/la „Creirungund Besetzung einer II-ten Vicedi- rectors-Stelle beim k.u.k. Haus-, Hof- und Staats-Archiv”, vö. Ameth beadványát 1893. február 23., uo. Kurrentakten 1893: 80. 119 Uo. Kurrentakten 1894: 371. Eredetije: Min.d.Ä. Adm.Reg. F 4 Kt. 446 Archive 4 Delegationen. Lásd még hozzá Károlyi memorandumát: Kurrentakten 1894: 345. 34

Next

/
Thumbnails
Contents