Fazekas István: A Haus-, Hof- und Staatsarchiv magyar vonatkozású iratai - Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 10. (Budapest, 2015)

Hivataltörténeti rész - II. A Haus-, Hof- und Staatsarchiv a dualizmus korában (1868-1918) - II. a. A levéltár és személyzete 1868-1918 között

csics-kutatások lezárulása után visszatért középkori stúdiumaihoz és a Mario Sanu- to-féle naplóból kért másolatokat.89 Ezekben az években, nevezetesen 1863-ban kutatott első alkalommal a HHStA-ban Fraknói, akkor még Franki Vilmos (1843-1924), aki több levéltárosi generációt látott el munkával a következő fél évszázad során. Fraknói (Franki) ekkor a Pázmány Péterről írandó életrajzon dolgozva érkezett Bécsbe. 1863 szeptemberében kért és kapott enge­délyt, majd mivel nem tudott utazni, 1864 márciusában ismételten engedélyért folyamo­dott. Az ily módon bebiztosított kutatásra 1864. november 2-3-án került sor, amikor az Ungarische Aktenben lévő, különben elég szerény, 1616-1620 közötti anyagot nézte át.90 II. A HAUS-, HOF- UND STAATSARCHIV A DUALIZMUS KORÁBAN (1868-1918) Il.a. A levéltár és személyzete 1868-1918 között Alfred Ameth (1819-1897) 1868. május 28-án vette át a HHStA igazgatását és 1897 júniusáig, tehát közel harminc esztendőn keresztül irányította az intézményt. Hosszú igazgatói működése rányomta bélyegét a levéltár dualizmuskori történetére.91 Hivatalba lépése után nem sokkal máris igen fontos eredményt könyvelhetett el, elérte, hogy a jövőben az igazgató dönthessen a kutatási kérelmekről, ami - Ameth nagylelkű, tudo­mányos kutatás iránt elkötelezett személyisége ismeretében - egyenértékű volt a levél­tár megnyitásával.92 Bár a kutatási korhatár emelése csak lassan történt meg (1880: 1815,1885: 1830,1905: 1847), és a korábbi érdekvédelemre vonatkozó korlátozó intéz­kedés is érvénybe maradt, a levéltár kutatói forgalma látványosan megnőtt. A formálódó nemzeti történettudományok képviselői, köztük a magyarok egyre nagyobb számban keresték fel az intézményt. 89 ÖStA HHStA Kurrentakten 1866: 81., 86., 189. (a kutatóívre rávezetett adatok szerint 1866 augusztusában és szeptemberében folytatta kutatásait), 1867: 64. (jelzi kutatásai végét, illetve benyújtja az általa használt akták jegyzékét is, bécsi tartózkodása ez alkalommal 1867. április 5-13. közé esett), 1867: 231. (a Sanu- to-féle napló használata, kérelmében utal még 1849-ben kapott engedélyére). ÖStA HHStA Min.d.Ä. Adm.Reg. F 14 Archive Kt. 6. 1866. március 16. dátum alatt a Reichsregisterbücherben végzendő kutatá­sa engedélyezése kapcsán becsatolásra kerültek Verancsicsra vonatkozó kérelmei is. 90 ÖStA HHStA Kurrentakten 1863: 167., 1864: 46., 58. - ÖStA HHStA Min.d.Ä. Adm.Reg. F 14 Archive Kt. 5. 1864. március 10. dátum alatt Fraknói mindkét engedélykérelme és az engedély megadása a kérel­mező eredeti, 1863. március 6. és 1864. március 1. Érsekújvárról írt leveleivel. 91 Személyére: Gesamtinventar I. 6-11. - Schütter, Hans: Alfred Ameth. In: Biographisches Jahrbuch II. 136-146. - Almanach der Wiener Akademie 1898, 245-256. - Christoph, Paul: Alfred von Ameth. In: Neue Österreichische Biographie ab 1815. Bd. X. Wien, 1957, 59-65. - Fontos még memoárja: Aus mei­nem Leben. I—II. Wien 1891-1892. 92 ÖStA HHStA Kurrentakten 1868: 163, illetve Min.d.Ä. Adm. Reg. F 4 Kt. 400. Konv. IV. Miscellen Nr. 3. „Annulierte Personalia”, benne Ameth ez ügyben tett beadványa 1868. június 12. 29

Next

/
Thumbnails
Contents