Nagy István: A Magyar Kamara és egyéb kincstári Szervek (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 9. Budapest, 1995)

I. A MAGYAR KAMARA

A kamarai tanácstól leérkező utasításokat először az igazgatónak mutatták be (s egyben rájuk vezették a bemutatás napját: „praesentatum"), azután az igazgató által kijelölt előadó elkészítette az elintézést. (Ha csupán egyszerű iratelhelyezésről volt szó, a hátlapra vezette rá az irat levéltári jelzetét, ha kölcsönzés, másolatkiadás, kivonatkészítés stb. forgott szóban, jelezte az ügy lebonyolítását, szükség esetén mellékelte az iratjegyzéket; ha végül részletes felvilágosítást kellett adni valamüyen kérdésben, akkor külön lapon ,,nota"-t készített. Ugyanígy járt el, ha a levéltári munkákról kellett jelentést adnia, vagy bármilyen, terjedelmesebb fölterjesztést fogalmaznia. — Az előadók által formába öntött elintézések ismét a levéltári igazgató elé kerültek, jóváhagyás (kiadmányozás) céljából. A kamarai levéltár történetén túlmenő történet-kutatás az Officium archivi iratanyagát közvetlenül csak igen kis mértékben használhatja. (Előfordult, hogy a lajstromozók egy-egy történeti esemény, pl. az 1838-i pesti árvíz krónikáját is írásba foglalták és az irattárba illesztették. Följegyezték a lajstromkönyvbe Ferenc József kétszeri levéltárlátogatását is.) Az esetek nagy többségében azonban a levéltári irattár adatai adnak kiindulást (jelzeteket, tárgyi és időbeli támaszpontot) további kutatáshoz: a kincstár és magánosok birtokgazdálkodására, jobbágy községek úrbéri viszonyaira, a bányák, a technika (szabadalmak) történetére, a kamarai hivatalok alakulására stb.