Nagy István: A Magyar Kamara és egyéb kincstári Szervek (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 9. Budapest, 1995)

I. A MAGYAR KAMARA

hogy a Főhadbiztosság alá rendelt hivatal vezetője egyben az Udvari Kamara tanácsosává is kineveztetett, s e minőségében közvetlenül tájékoztatta a Kamarát is az élelmezési ügynek a pénzügyi reszortba vágó kérdéseiről. Volt azonban a hadélelmezés szervezetének a reszortok kereszteződése mellett még egy másirányú és nem kevésbé lényegbevágó kettőssége is. A hivatal s annak egész személyzete a vezetőtől kezdve az utolsó sütősegédig hatósági jelleggel bír ugyan, hasonlóképpen a raktárak s azok felszerelése is, vagyis az egész üzemleltár kincstári tulajdon, de ennek ellenére az egész apparátus alapjában véve nem más, mint hatósági ellenőrzés alá helyezett magánvállalkozás. A hivatal vezetője ugyanis valójában a kincstár szerződéses szállítója (admodiator), aki szabott feltételek mellett vállalta meghatározott kenyérmennyiség vagy liszt szállítását. Az üzemberendezést (raktárak, sütödék) a kincstár bocsátotta ugyan rendelkezésére, de már annak folyó karbantartásáról magának kellett gondoskodnia. Hasonlóképpen a szállítót terhelte az egész személyi státus több mint harmincezer forintos költségvetése és a nyers- és segédanyagok beszerzése is. Hivatalnokait tetszés szerint vette fel, de maga a státus meg volt szabva.

3 A ,,res annonaria"-nak ez a szervezete behálózta a birodalom egész területéét, háború esetén pedig működése kiterjedt a hadbaszállt tábori seregre (militia campestris) is. A szállítási szerződéseket azonban — úgy látszik — kisebb területi körzetekre, országrészekre kötötték. így az előttünk ismert 1747. évi szerződés csak a magyarországi, a szerémségi, a szlavóniai és a bánáti raktárakra, valamint a bécsi helyőrségi körletre (praesidium Viennense) vonatkozott.

4 Ezekből elsősorban a kérdéses országrészek váraiban és a nagyobb városokban elhelyezett állandó helyőrségeket (miles praesidiarius) látták el kenyérrel. Persze e helyi szükséglet mellett közreműködött ez az apparátus az örökös tartományokbeli vagy a tábori hadsereg részére szükséges gabona (liszt) felvásárlásában, átmenő kezelésében és szállításában is. Viszont nem volt dolga — vagy csak kivételesen — az ún. „síkonfekvő", azaz a falvakban vagy mezővárosokban elszállásolt (dislocativ) katonaság élelmezésével, amely — habár a hadiadó összegébe betudva is — közvetlenül a falu népét, a szegénységet terhelte.

5 A Magyar Kamara e magyarországi helyőrségek kenyérellátásának az átvételét főként azért kezdeményezte, mert ily módon lehetőséget vélt találni a kamarai birtokok gabonatermésének az értékesítésére. A szerződési feltételek mindkét esetben nagyjából megegyeztek a magánszállítókkal kötött szerződések kikötéseivel.

6 A megállapodás elsőízben öt esztendő időtartammal évi 6, másodízben tízéves időtartammal évi 6—9 millió kenyéradag (portio) szállítására szólt. A Kamara mindkét esetben átvette a raktárakkal az alkalmazottakat is. A magyarországi raktárak ezzel természetesen a szerződés tartamára átkerültek a Magyar Kamara hatáskörébe, amely a szerződésben vállalt kötelezettségek teljesítésének biztosítására közvetlenül tette meg esetről-esetre a szükséges intézkedéseket és saját hatáskörében gondoskodott a raktárak s azok ügyvitelének, valamint anyag- és pénzgazdálkodásának az ellenőrzéséről. A Kamara azonban csak a szállító szerepébe lépett be s ez egyáltalán nem érintette az élelmezésügynek és az „officium annonarium"-nak a szervezeti helyzetét, amely továbbra is megmaradt a Főhadbiztosság, illetőleg 1758-ban a Directorium in publicis et cameralibus főhatósága alatt. A szállító személyében beállott változás azonban, ha szervezetileg nem is, az ügyvitel tekintetében mégis bizonyos