Nagy István: A Magyar Kamara és egyéb kincstári Szervek (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 9. Budapest, 1995)
I. A MAGYAR KAMARA
AII. József-féle országos pénztári rendszer felszámolása 1790-ben szintén megindult. A Helytartótanács és a Magyar Kamara központi pénztára (országos főfizetőhivatal) ugyan még együtt maradt, feloszlatták azonban a kerüleeti kamarai pénztárakat, és elválasztották a törvényhatósági pénztárakat, továbbá a hadipénztárakat a kamarai pénztári szervezettől. A kerületi kamarai pénztárak eltörlését 1790 márciusában azzal rendelték el, hogy működésüket 1790. október 31 -ig kell megszüntetniük, ugyanakkor a hadipénztárakat is át fogják venni a katonai hatóságok. A hadipénztárak személyzete egyébként már 1790. május 1 -tői kezdve katonai fennhatóság alá került. Az elkülönítés lassan haladt előre, a kerületi pénztárak tisztviselői még 1791-ben is kamarai fizetést húztak. Komoly problémát jelentett a két hatóság szétválasztásánál a helytartótanácsi és kamarai pénztár elkülönítése (a két szerv együttesen II. József idején az országos főpénztárt, főfizetőhivatalt alkotta), amely a közalapítványokat illető hatáskör új szabályozásával volt kapcsolatos. A Helytartótanács és a Magyar Kamara szétválasztása dolgában kiadott 1791. október 24-i királyi rendelet — az 1780. évi állapotnak megfelelően —az alapítványok összes ügyeit ideiglenesen, míg erről a legközelebbi országgyűlés törvényt nem hoz, a Helytartótanácsra bízta. Az 1791-ben rögzített elvek alapján a közalapítványok kezelésének kérdését 1793-ban szabályozták. A rendezés legfontosabb mozzanata a kamarai és helytartótanácsi (alapítványi) pénztár elkülönítése volt. Az alapítványi pénztárt 1793. augusztus 1-i hatállyal választották el a kamarai főfizetőhivataltól. A kamarai főpénztárnak 1791-ben, mivel az alapítványi pénztárügyeket még egyelőre a Magyar Kamara intézte, meglehetősen magas, 34 főből álló létszáma volt, amely a rendkívüli személyzettel (napidíjasokkal) tulajdonképp 60 fölé emelkedett. A Helytartótanács 1794-ben az alapítványi pénztárral 13 főnyi személyzetet vett át a kamarai főpénztártól. A Magyar Kamarának ekkor 25 főnyi pénztári személyzete maradt. A budai főpénztárnál 1832-ben 27 főnyi rendszeres személyzet szolgált. Az 1811. évi pénztári utasítás szerint a főpénztár munkájának irányítása a két vezető, a fizetőmester és az ellenőr között oszlott meg. A fizetőmester dolga volt a bevételek és a kiadások eszközlése, az ellenőr ebben a munkájában csak akkor helyettesíthette, ha a fizetőmester betegség vagy távollét miatt nem láthatta el feladatát. Az ellenőr ügyelt a számfejtésre (liquidatura) és a pénztári naplók vezetésére. Az új pénztári utasítás a számfejtést kamarai pénztári és hitelpénztári számfejtésre osztotta, s ezért kérte egy másik, mégpedig a hitelpénztári számfejtő kinevezését. Mindkét számfejtő mellé egy segédszemély beosztását tartotta szükségesnek. A hitelpénztári számfejtő legfőbb kötelessége volt a hitelpénztárnál elhelyezett tőkék és a kifizetett kamatok feljegyzésére szolgáló számfejtőkönyv vezetése. A főpénztárnál 1817-ben egy helyett két pénztárt rendszeresítettek: a bevételi (Einnahmskasse) és a kifizető pénztárt (Ausgabskasse). A bevételi pénztár vételezte be az összes pénztárjövedelmeket. E bevételekből eszközölték a nagyobb összegű kifizetéseket, mégpedig elnöki rendeletre. A kifizető pénztár fedezte az összes kamarai és közigazgatási fizetéseket, irodaköltségeket abból az összegből, amelyet a bevételi pénztártól szükség szerint kapott. Kibővült a budai főpénztár feladatköre 1829-ben, amikor megszüntették a temesvári főpénztárt. A temesvári főpénztár ügyeit részben a budai főpénztár vette át, részben ezek visszamaradtak a temesvári só- és harmincadhivatalnál, amely erősen csökkent hatáskörrel lett a temesvári főpénztár jogutódja. 52
