Nagy István: A Magyar Kamara és egyéb kincstári Szervek (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 9. Budapest, 1995)
I. A MAGYAR KAMARA
a napjainkban is fennálló irattári rendszer szerint egy-egy kamarai ügyosztály iratanyaga sokkal kevesebb kútfőre oszlik 1812 után, mint 1812 előtt. A kútfők természetesen sokkal nagyobb tárgykört ölelnek fel 1812 után. E rendelkezések következménye lett az is, hogy az ügyosztályok 1812 után keletkezett iratanyagához nincsenek lajstromok, csak mutatókönyvek. A Magyar Kamara regisztratúrája ebben a vonatkozásban eltér a Helytartótanács egyébként teljesen azonos regisztratúrájától. A Helytartótanácsnál 1848-ig lajstromkönyveket és mutatókat készítettek az ügyosztályok iratanyagához. 50 Az iktatóhivatal Az 1720. évi utasítás — amint említettük — a tanácsülési jegyzőkönyvek vezetését új tisztviselőre, a jegyzőkönyvvezetőre (protocollista) bízta. A jegyzőkönyvvezetőnek egyébként az is kötelessége volt, hogy a Kamarához érkezett iratokat feljegyezze. Ezzel az iktatást, bár még kezdetleges formában, bevezették a Magyar Kamara ügyintézésében. Ezek a jegyzőkönyvek azonban csak 1751-től maradtak fenn „protocollum domesticum actorum cameralium" névvel. Az iktatás fejlettebb formáját — amint említettük — az 1772. évi utasítás honosította meg a Magyar Kamaránál. Az iktatást akkor kivették a jegyzőkönyvvezető hatásköréből, és új hivatali szervre, az iktatóhivatalra (officium protocolli exhibitorum) bízták. Az új iktatókönyvek egyben tanácsülési jegyzőkönyvek is voltak. Kiállításuk az iratok iktatásával kezdődött és a tanácsülési végzések bejegyzésével záródott. A hivatalt egy titkár vezette, mellé 4, majd 6 kancellistát osztottak be segéderő gyanánt. A Helytartótanács és a Kamara egyesítésekor a két hatóság iktatóhivatalait is egyesítették. Említettük, hogy az egyesítés után a kamarai ügyek esetében is áttértek a helytartótanácsi központi sorszámos iktatásra, és ezt a Kamaránál 1790 után is megtartották. Az iktatóhivatal rendes személyzete az 1790 után visszaállított Kamaránál általában nem változott. Az 1791. és 1832. évi személyzeti státus szerint egyaránt 1 vezető (az iktatóhivatal protocollistája) és 4—5 írnok dolgozott a hivatalban. A rendkívüli személyzet dolgában már más a helyzet, 1791-ben ugyanis csak 2 gyakornok, 1832-ben ezzel szemben már 10 gyakornok vett részt a hivatal munkájában. Ez azt mutatja, hogy a többi segédhivatalhoz hasonlóan az iktatóhivatal munkája is növekedett. Az iktatóhivatal működéséről szintén részletes tájékoztatást ad a segédhivatalok működését szabályozó 1813. évi kamarai elnöki rendelet. A hivatal személyzete ekkor 1 vezetőből és 7 beosztottból (iktatótiszt és gyakornok) tevődött össze. A beosztottak közül 4 vezette a központi iktatóíveket (philerae centrales) és az ellenőrző íveket (philerae scontrales), 2 mutatókönyvet készített az iktatóívekhez, 1 pedig a királyi rendeletek és bécsi kamarai (magyar kancelláriai) elnöki leiratok másolását végezte. Az iktatóhivatalnak adott utasítás szerint a Magyar Kamarához érkezett iratokat, beadványokat (exhibita) az iktatóhivatal vezetője osztotta szét referádák (előadói ügykörök) alapján. Minden irat, illetve a királyi rendeletek esetében minden külön üggyel foglalkozó fejezet iktatószámot (centralis numerus) kapott, és ezeknek az iktatószámoknak a sorrendjében az iratokat bevezették a központi iktatóívekbe (centrales terniones) rövid tartalmi kivonattal. Az iktatóhivatal eddig a tanácsülés, illetve az elnök
