Nagy István: A Magyar Kamara és egyéb kincstári Szervek (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 9. Budapest, 1995)

I. A MAGYAR KAMARA

Az 1790-ben visszaállított Kamara legnépesebb segédhivatala továbbra is a kiadóhivatal volt. Az 1791. évi létszám szerint a kiadóhivatalban 1 kiadó, 1 kiadói segéd, 18 írnok és 8 járulnok tevékenykedett. Ez az állandó létszám egészen 1848-ig lényegesen nem változott. Meg kell azonban jegyezni, hogy ideiglenes alkalmazottak, gyakornokok foglalkoztatása növelte a kiadóhivatal tényleges személyzetét. A kiadóhivatalban pl. 1837-ben 14 gyakornok volt. A kiadóhivatal munkáját részletesen bemutatja a kamarai segédhivatalok működtetését szabályozó 1813. évi rendelkezés. Az új szabályozás szerint minden beadvány a hozzátartozó jóváhagyott vélemény ívvel, az annak alapján készült fogalmazvánnyal és a csatolt előiratokkal együtt került a kiadóhivatalba. A kiadóhivatal az ügyekről referenciák szerint az ügyintézés fontosabb adatait és szakaszait feltüntető tabellát állított össze. A kiadóhivatal legfontosabb ténykedése a fogalmazványok tisztázása volt, ezt az említett tabellák alapján ellenőrizte. A tisztázott kiadmány elküldése után a véleményíveket (tanácsülési jegyzőkönyvek fogalmazványai) ekkor az iktatóba küldte vissza, az előiratokat pedig a megfelelő referenshez. Az ,,expeditiót" (a beadványt és az elintézést tartalmazó fogalmazványt) pedig az irattárhoz juttatta.

49 Az irattár Az irattárost vagy lajstromozót (regestrator) és segédjét az 1690-es években még a kamarai iroda személyzetéhez sorolták. Az irattáros és segédje 1718-ban külön hivatali instrukciót kapott a kamarai tanácstól, ettől az időtől fogva kezdett elkülönülni az irattár az irodától. Az irattárosnak és segédjének az utasítás szerint tilos volt az iratokról idegeneknek felvilágosítást adnia, az irattárba idegeneket beengednie. Másolatokat csak a tanács engedélyével készíthettek. A kiadott iratokat kölcsönkönyvbe (libellus seu regestrum) kellett bevezetniök. Az iratokat az irattárban annak ellenére, hogy valamely ügyre vonatkozó iratok a tanácsülési tárgyalásnál rendszerint együtt voltak, fajták szerint, külön-külön sorozatokba gyűjtötték (királyi rendeletek, fogalmazványok, a tanácshoz érkezett iratok). Aktákkal tehát, mivel e korszakban az ügyiratképzés ismeretlen volt, még nem dolgoztak. A királyi rendeleteket a kamarai királyi könyvekbe másolták be, az eredetieket időrendben őrizték. Hátukra a rövid tartalmi kivonatot jegyezték fel, e tartalmi kivonatok szerepelnek megfelelő címszavak rendjében a királyi könyvek mutatókönyveiben. Az irattári hivatal személyzete 1764-ig lényegesen nem módosult. 1746-ban az irattár személyzetéhez a levéltáros, az irattáros és helyettese tartozott. Az 1749. évi rendezésnél ez a létszám 1 járulnokkal növekedett. Az 1764. esztendőben pedig az irattáros mellett csak 1 írnokot és 1 járulnokot találunk. (A levéltáros ekkor már a különálló levéltári hivatal tisztviselője volt.) Az irattár személyzete ezzel szemben 1772-ben már 6-ra emelkedett (irattáros, helyettes, 2 irattári tiszt, 2 járulnok). Az ügyosztályi rendszer bevezetésével az irattári hivatalnak nehéz feladatokat kellett ellátnia. Az ügyosztályi struktúra kiépítésénél az előadók, a tanácsülés, a titkárok, majd a kiadóhivatal tevékenysége következtében megszülettek a tanácsülési jegyző-