Nagy István: A Magyar Kamara és egyéb kincstári Szervek (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 9. Budapest, 1995)

I. A MAGYAR KAMARA

rendelkezés igyekezett megjavítani az iroda munkájának minőségét. Az irodának pl. 1743-ban meghagyták, hogy az irodai jegyzők és a járulnokok pontosabbak legyenek a fogalmazványok tisztázásában, a másolásban, a fogalmazók pedig az eredeti iratok és a másolatok összeolvasásában. Az egybevetést a , ,collatum'' szó feljegyzésével kellett tanúsítaniuk. Gyakran emeltek kifogást az iroda munkájának a lassúsága ellen is. Az iroda munkájának a fejlődését tanúsítják a Kamara fogalmazványain tovább szaporodó ügyviteli feljegyzések is, amelyek pl. 1750 után már az 1720. évi utasítás rendelkezésein túlmenően tüntették fel az ügyintézés egyes mozzanatait. Az ügyvitel pontosabb voltára utal az 1750 előtti gyakorlattal szemben a tanácsülés keltének a feljegyzése, a tanácsülés résztvevőinek a felsorolása, az irodához való átküldés dátumának a feltüntetése, továbbá az udvarhoz küldött felterjesztések fogalmazványainál annak megjegyzése, hogy a felterjesztés a Bécsi Udvari Kamara vagy a Magyar Kancellária útján történt-e? Ebben az időben a fogalmazványokat is ellátják tartalmi kivonatokkal, ez 1750 előtt nem volt szokásban. Az iratok összeállítása terén nem tapasztalhatunk — az 1740 előtti korszakhoz képest — lényeges változást. Az iroda egy-egy ügy iratait, amelyeket az elintézés tartama alatt együtt tartottak, az ügy elintézése után továbbra is szétválasztotta, az irodába tartozókat magánál tartotta, a számvevőséghez, az irattárba tartozókat pedig visszaküldte. Ügyiratokat tehát a mai fogalmak szerint, bár az ilyen irategyüttesek az ügyintézés során maguktól létrejöttek, nem alakítottak ki. Az iroda és kiadóhivatal az 1740-es években már határozottan elkülönült az irattártól, amit az is jelképez, hogy a hivatal vezetőjeként megjelenik a kiadó (expeditor) tisztsége. Az iroda személyzete 1746. december 5-én 3 kiadó-fogalmazóból (concipistae expeditoris), 7 irodai jegyzőből vagy kancellistából és 1 járulnokból tevődött össze. Az 1749. január 29-i státusrendezés szerint az irodát 2 kiadó (expeditor) vezeti, alattuk 2 fogalmazó, 9 kancellista, 3 járulnok végezte az irodai teendőket. A hivatali személyzet 1764. évi rendezésekor a kamarai irodára 1 kiadó (egyben a királyi pecsét őrzője), 1 másodkiadó, 3 fogalmazó, 8 kancellista (másként írnok) és 6 járulnok nyert beosztást. Az irodai személyzeti létszám növekedése a Magyar Kamara megnövekedett hatáskörével volt kapcsolatos. Az ügyosztályi rendszer bevezetésekor, 1772—73-ban az iroda, illetve kiadóhivatal munkáját részletesen szabályozták és átszervezték. A kiadó kötelessége volt arról gondoskodni, hogy az iroda személyzete a kész fogalmazványokat letisztázza, s azokat az iratokat (eredetiben vagy másolatban), amelyeket az illetékes titkár a fogalmazványon megjelölt, a tisztázathoz csatoltassa. Az udvarhoz küldött felség-előterjesztéseket és feliratokat az iratlap jobboldali hasábjára kellett letisztázni, a baloldalon fel kellett tüntetni a tanácsülés résztvevőinek és a referensnek a nevét. A kiadónál őrzött királyi pecséttel az utasítás szerint a követekező iratokat kellett lepecsételni: minden alárendelt hivatalnak és tisztviselőnek szóló utasítást, számadási felmentvényt, utalványt, rendelkezést, a városoknak, magánszemélyeknek kiadott kamarai rendeleteket, továbbá a király által jóváhagyott szerződéseket. A kiadónak, hogy szükség esetén felvilágosítást adhasson a hozzákerült iratokról, s az ügy menetét ellenőrizhesse, külön nyilvántartókönyvet kellett vezetnie. (L. a „Tabelláé cameralium expeditionum 1773—1783" nevű iratállagot.)