Nagy István: A Magyar Kamara és egyéb kincstári Szervek (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 9. Budapest, 1995)

II. EGYÉB KINCSTÁRI SZERVEK LEVÉLTÁRAKBA NEM SOROLT KINCSTÁRI FONDOK

feladat volt a katonai (határőrvidéki) és polgári lakosságnak egymástól való elkülönítése, illetve az esedékessé váló átcsoportosítások, a határviták és más pörlekedések elsimítása, vagy a katonai excesszusok ellen felmerülő panaszok orvoslása (nem különben a katonák panaszaié kincstári és más polgári személyek ellen). A kamarai szervek sajátosan katonai feladatokban is segítségül kellett, hogy siessenek: toborzásnál, inszurrekció szervezésénél, hadihírek szerzésénél, továbbításánál, a törökkel való határincidensek kivizsgálásánál. A katonai parancsnokságok viszont a kamarai hivatalt támogatták feladatai végrehajtásában. A török határ mentén nagyfontosságú volt a járványveszély elleni védekezés. Megszervezését ugyancsak a kincstári hatóság feladatává tették. A vesztegházak fenntartását, anyagi ellátását, a bennük foglalkoztatott orvosok alkalmazását s a mellettük felállított borkimérések jövedelmének kezelését, bérbeadását a Főigazgatóságon intézték, illetve onnan irányították. Itt kellett intézkedni mindaddig, amíg megyék nem működtek, a katonaiakon kívül más kincstári épületek, utak, hidak megépítéséről, kijavításáról, építőanyagok szállításáról, a robotosok beosztásáról s a munkák ellenőrzéséről is. A kiutalás a fölöttes hatóság joga volt, akárcsak más kiadások fedezése esetén (foglyok ellátására, bizottságok működésére stb.). A Bécsi Udvari Kamara szlavóniai alárendeltjeinek kötelességévé tette a katolikus vallás minden irányú propagálását is. Gyakorlatilag ez a jezsuita és ferences misszionáriusok munkájának, rendházak építésének támogatásából, szerzetesi alamizsnák kiosztásából, új lelkészek behívásából állott, mindenekelőtt azonban a kegyúri jogok rendszeres gyakorlásából: templomépítési terveket hagytak jóvá és finanszíroztak, hozzájárultak a plébániák anyagi szükségleteinek fedezéséhez. Szükség esetén el kellett egyengetniük az egyház és a kincstári tisztviselők közt keletkezett súrlódásokat. Állandó érintkezésben voltak a helyi egyházi főhatóságokkal és szerzetesrendekkel. Rájuk hárult a görögkeleti egyház pátriárkája, papjai és hívei (s velük az „illír nemzet") érdekeinek védelme: kedvezmények, nemzeti iskolák biztosítása, védelem a földesurakkal szemben, panaszok orvoslása. Sor került a pópák összeiratására is. Régtől fogva kamarai feladat volt a királyi és a kincstári városok ellenőrzése. Szlavóniában a magisztrátus megválasztásának és további működésének ellenőrzésén kívül a városi lakosság gyarapítását is a kincstári szervek feladatává tették. A Főigazgatóság őrködött a városi kiváltságok megtartásán, vizsgálta a város vezetőségétől, vagy a polgárok egyes csoportjaitól érkezett panaszokat, ellenőrizte a lakóösszeírás és az adóbeszolgáltatás helyes menetét. A század első felében, a megyeszervezet felállításáig, egyedül a Főigazgatóság látta el a közbiztonság fenntartásának s általában a közigazgatásnak mindazokat a funkcióit, amelyek másutt a rendi hatóságokra hárultak. Ezen a határvidéken igen sok gondot okozott a rablók üldözése, kézrekerítése, a rablási esetek, károk kivizsgálása, nemkülönben a polgári és katonai lakosság gyakori megmozdulása. A Főigazgatóság karhatalmi szervezetet tartott fenn: fizetett pandúrjai voltak. Igyekeznie kellett, hogy a nemrég felszabadult terület lakosságát véglegesen helyhez kösse, a kóborlásnak és a jobbágy szökéseknek gátat vessen (útleveleket is itt adtak ki), hogy az országos rendészeti szabályoknak érvényt szerezzen, hogy a pénzértéket, a pénzforgalmat, vásárokat, a mértékek megtartását ellenőrizze, hogy az élelem- és iparcikk elosztásáról, limi-