Nagy István: A Magyar Kamara és egyéb kincstári Szervek (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 9. Budapest, 1995)

II. EGYÉB KINCSTÁRI SZERVEK LEVÉLTÁRAKBA NEM SOROLT KINCSTÁRI FONDOK

foglalkoztak a szőlő, a kukorica, a dohány termelésének s a mocsárlecsapolásnak a kérdéseivel. Sok gondot fordított a kincstár a fakitermelésre is. Az erdők nemcsak a katonai és kamarai építkezésekhez adtak épületfát, a tégla- és mészégetéshez, az épületek fűtéséhez tüzelőt, hanem a fölösleget értékesítették is. Erdőmesterek feladata volt a kivágás s az újratelepítés rendjének megállapítása, a gondoskodás erdőpusztítások meggátlásáról, a részletes kimutatások vezetése. Birtok- és jövedelemösszeírások, termény kimutatások, állapotjelentések a Főigazgatóság rendelkezései szerint rendszeresen készültek. Általában bérlők kezén voltak a kincstári birtokokon létesített mészárszékek, kocsmák, sör- és pálinkafőzők, malmok, sőt az Udvari Kamara egy időben úgy rendelkezett, hogy lehetőleg az uradalmakat is bérbe kell adni. A Főigazgatóság feladata volt, hogy a bérlet-kérdések felett döntsön, hogy az árendaszerződéseket jóváhagyja és hogy pontos megtartásukat ellenőrizze. A kincstár már hosszú idő óta jogot formált az egyházi tizedek bérbevételére, alkalmanként azonban maga is további bérbe adta a beszedendő tizedet. A természetben szedett gabona az élelmiszereraktárakba került s onnan a kincstár különféle szükségleteire utalták ki, elsősorban hadseregélelmezés, vesztegházellátás céljaira, a fölösleget pénzen értékesítették. (Más esetekben a termény tized pénzzel volt megváltható.) A kincstár elsősorban az örökös nélkül elhaltak birtokaival gyarapította vagyonállományát. A Főigazgatóságra várt a „kaducitások" számontartása, de másfelől a királyi birtokadományok, birtokjogi vonatkozású rendelkezéseké is, nem különben az ilyen irányú királyi rendelkezések végrehajtása. (Nem egyszer királyi birtokadományozás előtt is kikérték a véleményét.) A lefoglalás során leltárakat, összeírásokat, becsüket kellett készíttetnie. Hasonló feladatok vártak rá a megüresedő püspöki javaknak és az elhalt kincstári alkalmazottak javainak számbavétele, lefoglalása, végrendeleteik megőrzése körül. Gondoskodni kellett a kamarai tulajdonban álló birtokok határainak épségéről. A szlavóniai kincstári sólerakatok és a kisszámú bányák irányítása ugyan általában közvetlenül Bécsből történt (ez előbbieké az eszéki Steinsalzamtseinnehmer útján), nem egyszer azonban mégis a Főigazgatóságot használták fel közvetítésre (a szervezés ellenőrzés kérdéseiben) a sócsempészet leküzdésére. A bécsi udvar, ha háborús költségei már igen megnövekedtek, belső kölcsönt kért a lakosságtól. Jelentkezők toborzásában a szlavón kincstári szerveknek is közre kellett működniök. A kiadások jelentős része katonai célokra szolgált. A Főigazgatóságnak a szlavóniai katonai parancsnoksággal, a hadbiztossággal és utóbb a megyékkel együtt kellett gondoskodnia a hadsereg ellátásáról: szállással, zsolddal (a polgári alkalmazottak, pl. Kasernenverwalterek fizetésével is), élelemmel, szalmazsákkal, lóval, szénával, hadianyaggal. Rájuk hárult az erődök, kaszárnyák, katonai raktárak, hadbíróságok és hadikórházak építésének, javításának, berendezésének gondja. Ők vásároltattak vágó marhát, tizedgabona híján gabonát s intézkedtek a hús, gabona, só, széna, fa, salétrom, lőpor, gyógyszerek szállításáról, a gabona megőrletéséről. A Haditanács leiratban értesítette a Főigazgatóságot a csapattestek átvonulásának, megszállásának helyéről, idejéről, s rendelkezett az ellátás részleteit illetően (Verpflegsregulament); a főhatóság intézkedett a pénzkiutalás dolgában is. Az Oberdirectionnak azonban ezeken kívül még sok más ügyet is a katonai hatóságokkal közösen kellett elintézni, illetve megtárgyalni. Fontos és állandóan visszatérő