Nagy István: A Magyar Kamara és egyéb kincstári Szervek (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 9. Budapest, 1995)

I. A MAGYAR KAMARA

kísérőrendeletet Mária Terézia 1772. november 14-i kelettel adta ki. Az új rendszert 1773. január 1-től vezették be. Az utasítás legfontosabb pontjaiban a Magyar Kamara ügyintézésének új rendszerét, az ügyosztályi (departamentális) rendszert szabályozta. Mint említettük, az ügyosztályi rendszer felé az első lépéseket az 1740-es években a bizottsági ügyintézés meghonosításával megtették. Most főleg két irányban fejlesztették tovább az ügycsoportok alapján való ügyintézést: először kiterjesztették azt (a döntés kivételével, amely továbbra is a tanácsülés plénumának a joga maradt) az ügyintézés összes fázisaira, tehát az iktatásra, előkészítésre, az iratok kiállítására és az iratok irattári rendszerének a kialakítására; másodszor lehetővé tették a Magyar Kamara ügykörének annyi ügycsoportra való bontását, amennyire a Kamara hatáskörébe tartozó ügyek elintézéséhez valóban szükség volt. így vált lehetségessé, hogy a Magyar Kamarán belül 5—6 bizottság helyett 1772 után több mint húsz ügyosztály (departamentum) működjön. Az 1772. évi utasítás az ügyosztályokat, illetve az ügyosztályi rendszert közelebbről nem ismerteti. Annyit említ több helyütt csupán, hogy a különféle kamarai ügyek különféle ügyosztályokhoz (departamenta) tartoznak és a különféle ügyek intézése departamentumok, azokon belül előadók szerint történik. Az ügyosztályi rendszert, a kamarai ügyköröknek departamentumokra való bontását első formájában inkább a kamaraelnök intézkedéseiből ismerjük meg. A kamaraelnök gondoskodott az egyes referenciák szétosztásáról. Erről az intézkedéséről fennmaradt jegyzék nem az ügyosztályokat, hanem az előadó-tanácsosokat és a titkárokat sorolja fel, megjelölve mindegyiknél azokat az ügycsoportokat (sóügy, harmincadügy, gazdasági ügyek stb.), amelyeknél a tanácsos előadóként, a titkár pedig a fogalmazványok elkészítőjeként dolgozni fog. E felsorolás szerint minden kamarai departamentumhoz több tanácsost osztottak be előadónak, s esetleg több titkárt a fogalmazványok elkészítésére. Ezzel szemben egy-egy tanácsos, s egy-egy titkár több kamarai departamentumnál dolgozott. Az előadók és titkárok meglehetősen bonyolult beosztására azért volt szükség, mert a Magyar Kamaránál az utasítás szerint csak 10 tanácsos, 6 titkár és 5 fogalmazó működhetett. Ebből a létszámból nem lehetett minden ügyosztályhoz külön előadótanácsost és ügyintéző titkárt kijelölni, hiszen az ügyosztályok száma már kezdetben elérte a 14-et, később pedig 20 fölé is emelkedett. Az 1773-ban kialakított departamentumok így nem voltak szervezetileg határozottan elkülönülő, állandó, csak a departamentumhoz beosztott személyzettel rendelkező, külön kamarai osztályok. A departamentumok nem annyira a Kamarának, mint hivatalnak osztályait, hanem inkább csak a Kamaránál intézett ügyek osztályait, csoportjait jelentették. A departamentális beosztás erősebben inkább az iratok iktatásánál és a regisztratúra rendjének kialakításánál érvényesült. Az 1772. évi utasítás megváltoztatta az iktatásnak 1720-ban bevezetett módját. Utóbbi abból állt, hogy a tanácsjegyző köteles volt a Kamarához érkezett iratokat külön jegyzőkönyvbe vezetni. Most az iktatást kivették a tanácsjegyző hatásköréből és új hivatalra, az iktatóhivatalra (officium protocolli exhibitorum) bízták. A tanácsülés elé kerülő minden iratot először az iktatóhivatalba (ad protocollum exhibitorum) kellett vinni. A királyi rendeleteket a postától közvetlenül a Kamaraelnök (vagy az alelnök) kapta meg, aki ezeket felbontotta és átnézte, majd átküldte a protocollum exhibitorum igazgatójához. Mivel a királyi rendeletek (benignae resolutiones) rendszerint több