Nagy István: A Magyar Kamara és egyéb kincstári Szervek (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 9. Budapest, 1995)

I. A MAGYAR KAMARA

ügyet tartalmaztak, azért egyes részeikről külön-külön másolatokat kellett készíteni, s azokat a megfelelő ügyosztályok ügyirataihoz kellett csatolni. A departamentális rendszert mindjárt az iratok iktatásánál alkalmazták. Az iratok iktatására szolgáló jegyzőkönyveket ugyanis ügyosztályok, illetve ügycsoportok s azokon belül előadók szerint kellett elkészíteni. Minden egyes ügyosztály jegyzőkönyvére (jegyzőkönyv-ívére) feljegyezték az ügyben döntést hozó tanácsülés számát, az ügyosztály és a referens nevét. Ezután az iktatás úgy történt, hogy az egyes iratok tartalmi kivonatát (a királyi rendeleteknél a teljes szöveget) elölről kezdődő sorszámozással a balhasábon bevezették a jegyzőkönyvbe (a jobboldali hasáb üresen maradt a tanácsi döntés számára), majd az iktatott irat hátuljára alul a tanácsülés sorszámát, az ügyosztály, a referens nevét és a jegyzőkönyv sorszámát feljegyezték (pl. Sess. 5. Tricesimalia. Pfeffershofen. 4.). Az utóbbi feljegyzés minősült tehát ekkor az irat iktatószámának. Az így iktatott iratokat minden este a jegyzőkönyvi ívekkel együtt, az ügyben illetékes referensnek kellett megküldeni, hogy az javaslatát a következő tanácsülésre az iratok alapján elkészítse. Az iratok iktatásánál az az érdekesség figyelhető meg, hogy a Kamaránál ekkor nem a Helytartótanácsnál használatos sorszámos iktatókönyvbe, hanem olyan jegyzőkönyvbe iktattak, amely egyúttal — erre majd később kitérünk — tanácsülési jegyzőkönyvül is szolgált. Az ügyosztályok szerint szerkesztett „protocollum exhibitorum" iktatókönyvnek indul, de később a tanácsi döntés bevezetésével tanácsülési jegyzőkönyv lesz. A Magyar Kamara 1772 utáni regisztratúrájában a „protocolla exhibitorum"-ok azonosak az egyes ügyosztályok anyaga elé helyezett tanácsülési jegyzőkönyvekkel. Az 1772. november 14-i utasítás egyik legjelentősebb újítása az volt, hogy az előadói munkát az ügyosztályokhoz szakreferensként beosztott kamarai tanácsosok vállára helyezte, tehát kivette azt a titkárok, illetve részben a bizottságok hatásköréből is. A referens-tanácsosok készítették el a javaslatokat is a tanácsülésre, mégpedig az iktatóhivatalból megküldött (esetleg még ahhoz az irattárból csatolt) iratok alapján. Az ügyvitel szakszerűségét ez a rendszer úgy biztosította, hogy egy-egy referensre, meghatározott ügyeket osztottak ki, így ezek intézésében a referens jártasságot szerezhetett. A referens-tanácsos az ügy előzetes tanulmányozása után írásbeli javaslatot (votum) készített az elintézésre, azt a tanácsülésen az ügy ismertetése után felolvasta. A javaslattételnél a departamentális rendszer annyiban érvényesült, hogy mindegyik előadó csak a saját referenciájához tartozó ügyben terjesztett elő írásbeli javaslatot. Egyegy javaslat ismertetése után a tanácsülésen résztvevő tanácsosok is véleményt nyilvánítottak, s végül az elnök a vélemények (szavazatok) többsége alapján döntött. Amennyiben a tanácsülés döntése a referens-tanácsos javaslatát megváltoztatta, a tanácsos köteles volt eredeti javaslatát e szerint módosítani. A vélemények olyan különbözősége esetén, amikor.ezeket összeegyeztetni nem lehetett, bármelyik tanácsosnak jogában állott írásban külön javaslatot (votum separatum) benyújtani és a tanácsi jegyzőkönyvbe vezettetni. A tanácsi döntés után a megtárgyalt ügyek iratait a jóváhagyott írásos javaslatokkal és a jegyzőkönyvekkel együtt a tanácsülési jegyzőnek kellett átadni, aki a tanácsi döntéseket (a jóváhagyott javaslatokat, votumokat) a protocollum exhibitorum üresen ha-