Nagy István: A Magyar Kamara és egyéb kincstári Szervek (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 9. Budapest, 1995)

I. A MAGYAR KAMARA

deat officina rationaria" megjelöléssel az összes kapcsolt iratokkal együtt a számvevőhivatalhoz kellett átküldeniök. A számvevőmester megjegyzései szerint kellett a fogalmazványt az elnökkel való megbeszélés után módosítaniok. Az 1720. évi utasítás egyik legfontosabb újításának kell minősíteni azt, hogy előírta az összes kimenő iratoknak a számvevőhivatal által való ellenőrzését. A titkárok gondoskodtak arról is, hogy a fogalmazványok, illetve az ennek alapján kimenő tisztázatok milyen mellékletekkel legyenek felszerelve. A titkárok munkájának alaposabb körülírása, a számvevőhivatal ellenőrző szerepének kidomborítása mellett az ügyvitel alaposabbá tételét szolgálta az a rendelkezés is, amely lehetővé tette, hogy fontosabb kérdéseknél a tanácsülést a tanácsosok véleményének megérlelődése végett elhalasszák. Ilyenkor a véleményében még nem biztos tanácsosnak az ügy iratait tanulmányozás céljából ki is lehetett adni. A bizottsági ügyvitel A Magyar Kamaránál 1740 után az ügyintézés területén fontos változások következtek be. A Magyar Kamara ügyvitelének reformja szoros kapcsolatban állt az 1740-es években, az örökösödési háború válságának idején, a birodalmi hadügy- és pénzügyigazgatásnál végrehajtott reformokkal. Az ügyintézésnek elavult formáját 1740 után már nem lehetett fenntartani. A területi illetékesség, a pénzügy igazgatási és gazdasági hatáskör, a kamarai bevételek megnövekedése annyira megtöbbszörözte a Kamara munkáját, huogy ennek elvégzéséhez az egész ügyintézési munkafolyamatot meg kellett változtatni. Szükségessé vált az egész kamarai ügykör csoportokra, szakágakra való bontása. Az ügyintézés új szabályozását a bécsi udvar kezdeményezte. A szabályozás összefüggött a Magyar Kamara státusának 1746. decemberi rendezésével. Az 1746. december 5-i királyi rendelet a személyi státus rendezésén kívül az ügyintézés addigi módjának megváltoztatására is utasítást adott. A rendelet továbbra is biztosította az ügyek eldöntésében a tanácsülés kizárólagos jogát, még az alkalmi bizottságok elé utalt s ott megtárgyalt ügyeknél is. Legfontosabb újítása az volt, hogy a Magyar Kamara ügykörét négy ügycsoportra (departamentum) osztotta fel, mégpedig a sóügyi, harmincadügyi, a fiscalitásokkal foglalkozó és a gazdasági departamentumra. Az előadó-tanácsosok a továbbiakban e beosztás szerint végezték volna munkájukat. A bécsi rendszer azonban nem valósult meg eredeti formájában a Magyar Kamaránál. A királynő, nyilván bizonyos politikai meggondolásból, a magyar kamaraelnök érzékenységére való tekintettel (ama igéret alapján, hogy a Magyar Kamara jó működését biztosítják), az 1746. december 5-i eredeti elképzelést a magyar kamaraelnök felterjesztése alapján módosította. Az 1747. január 26-i királyi rendelet nem vetette el ugyan a departamentális beosztást és úgy rendelkezett, hogy az összes kamarai ügyeket ügycsoportokra, departamentumokra kell felosztani, s azokhoz előadó-tanácsosokat kell kinevezni, akik a tanácsülésen a kisebb és a kurrens ügyeket szóbelileg referálják. Hozzájárult ezzel szemben ahhoz, hogy a fontosabb ügyeket az egyes departamentumok referenseiből álló bizottságok tárgyalják meg, s az itt megtárgyalt ügyeket