Nagy István: A Magyar Kamara és egyéb kincstári Szervek (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 9. Budapest, 1995)

I. A MAGYAR KAMARA

A magyar rendek az 1722—23. évi országgyűlésen ismét azt kérték, hogy amíg a Bécsi Udvari Kamara a közvetítő hatóság szerepét játssza a Magyar Kamara és az uralkodó között, a királyi döntéseknél a Magyar Kamara javaslata legyen a mérvadó. Követeléseik közé iktatták újból azt is, hogy a király a Magyar Kamara utasításait ismertesse meg az országgyűléssel. A rendek kísérletei ismét meghiúsultak. A bécsi udvar főleg a kamarai utasítások közlése dolgában tanúsított továbbra is mereven elutasító álláspontot. Az országgyűlési tárgyalásokat lezáró 1723. évi XVI. tc. végül is kimondta, hogy a kamarai utasítások kiadása az 1569. évi XXXVIII. tc. és az 1715. évi XVIII. tc. értelmében továbbra is a király jogkörében marad, s hogy a Magyar Kamara továbbra is mellérendeltségi viszonyban legyen a Bécsi Udvari Kamarával. A közjogi helyzet tehát nem változott, a Magyar Kamara megőrizte formai függetlenségét, de az 1569. évi XXXVTJI. tc.-re való hivatkozás ebben az új törvénycikkben nemleges választ adott a magyar rendek ama kérésére, hogy a király döntéseit csak a Magyar Kamara javaslata alapján hozza meg. Az említett törvénycikk ugyanis a pénzügyeket vegyes ügyeknek minősítette, amelyeknek elintézésében a Bécsi Udvari Kamara is illetékes. Az 1741. évi országgyűlés a Magyar Kamarának a bécsitől való függését újból felvette a sérelmek közé és ekkor, az örökösödési háború okozta politikai viszonyok között sikerült a rendeknek bizonyos orvoslást elérni. Az 1741. évi XIV. tc. újból szabályozta a közjogi viszony kérdését, s úgy rendelkezett, hogy a Magyar Kamara az ügyeket közvetlenül a „királyi felséghez" terjessze fel, s a leiratokat csak a királyi udvartól vegye át. Az országgyűlési határozat alapján az 1741. október 16-i királyi rendelet meg is hagyta a Magyar Kamarának, hogy jelentéseit és javaslatait — miképp a Helytartótanács — ezentúl közvetlenül a királyhoz címzett és intézett levelekben juttassa el az udvarhoz. A királytól való közvetlen függés ezek szerint formailag valóban megvalósult, hozzátehetjük ismét,hogy többnyire csak formailag. Az ügyintézés menetén a királyhoz való címzés mit sem változtatott. A királyi felséghez címzett jelentések, felterjesztések, javaslatok továbbra is a Bécsi Kamarához kerültek, ahol azokat az örökös tartományok ügyeihez hasonlóan intézték el, hiszen a magyar és erdélyi kamarai ügyek részére a Bécsi Kamaránál 1745-ben külön departamentumokat állítottak fel. Az uralkodó a Magyar Kamara felterjesztéseit a Bécsi Udvari Kamara véleményezése után döntötte el. Az igaz, hogy döntéseinél mind a Magyar Kamara, mind pedig a Bécsi Kamara javaslatát figyelembe vette, s nem egyszer a Bécsi Udvari Kamara javaslatával ellentétes döntést is hozott. A Magyar Kamarának csak a Habsburg-uralkodótól való függése tehát jelentett valami pozitívumot. Lehetőséget adott arra is, hogy a király a Magyar Kamara javaslata alapján és a Bécsi Kamara akarata ellenére dönthessen. Ez természetesen nem zárta ki a Bécsi Udvari Kamara magyar ügyekben gyakorolt nagy befolyását, de kizárta azt, hogy a Magyar Kamara valóban a Bécsi Udvari Kamara alárendelt hatóságává váljék. A Magyar Kamara és a Bécsi Kamara tényleges viszonyában az sem okozott lényeges változást, hogy a magyar kamaraelnököt Bécsből 1742-től kezdve praefectus helyett a nagyobb rangot jelentő praesesnek címezték, s hogy a Magyar Kamara 1748-ban elnyerte az udvari kamarai titulust. Megjegyezzük, hogy a Magyar Kamaránál, a tanácsüléseken a praeses elnevezést használták. A Magyar Kamarának adott 1772. november 14-i utasítás ezt az új viszonyt úgy szabályozza, hogy — ellentétben az előbbi utasításokkal — nem érinti a Bécsi és a Magyar