Nagy István: A Magyar Kamara és egyéb kincstári Szervek (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 9. Budapest, 1995)

I. A MAGYAR KAMARA

pénztárak és a bécsi bank budai, temesvári, kassai fiókpénztárai segítségével történt. A pénztárak ilyen jellegű munkálatait a kamarai elnök irányította, ő gondoskodott arról, hogy a pénztárak megfelelő váltópénzzel vagy előlegezési jeggyel el legyenek látva, s a pénztárak az elnöknek küldték fel pénztári kimutatásaikat. Ebben a tekintetben figyelemre méltó a kamarai elnök levelezése a bécsi ,,Einlösungs- und Tilgungsdeputation"-nal (a bankjegyforgalmat irányító legfelsőbb bécsi szervvel), a temesi és kassai kamarai adminisztrátorral, a budai, kassai és temesvári bankfiókpénztárakkal, amelyeket 1811 óta váltójegypénztáraknak, illetve előlegezési jegy-pénztáraknak (Einlösungsscheinkasse, Anticipationsscheinkasse) is neveztek. (A 3 fiókpénztárt 1816- tól kezdve az osztrák nemzeti bank vette át, s nevük, szervezetük megváltozott.) A váltójegyek és az előlegezési jegyek kibocsátása 1811-ben ún. bécsi értékben (Wiener Wáhrung) történt, amely ettől kezdve a hagyományos pénzláb, az ún. Conventionsmünze (konvenciós érték) mellett új osztrák pénzláb lett. A kibocsátás idején a bécsi érték azonos volt a konvenciós értékkel. A napóleoni háborúk alatt azonban a bécsi értékű váltó- és előlegezési jegyek is elértéktelenedtek, úgyhogy 1816-ban már 100 Ft konvenciós értékű ezüstpénznek csak 150 Ft értékű váltójegy (bécsi értékű pénz) felelt meg. Az osztrák birodalom pénzügyeinek rendezése céljából 1817-ben elrendelték a második devalvációt is, s kimondták a váltójegyek bevonását. Az 1820. évi március 3-i szerződés értelmében az 1816-ban alapított osztrák nemzeti bank vállalta magára az akkor még forgalomban lévő 450 milliónyi váltójegy bevonását, mégpedig 250 bécsi értékű forintot (váltójegyet) 100 konvenciós értékű Ft-ra számolva. A váltójegyek beváltása 1862-ig folyt, úgyhogy ezalatt a bécsi érték és a konvenciós érték is érvényben volt Magyarországon. E nagymértékű pénzügyi műveleteknél magyarországi viszonylatban a Kamara elnöke szintén irányító szerepet töltött be. A váltójegyek beváltását Budán, Kassán és Temesvárott az osztrák nemzeti bank fiókpénztárai (újabb nevük Filialverwechslungskasse) és a mellettük működő, bécsi értékű váltójegyeket beváltó pénztárak (Wiener Wáhrungskasse) bonyolították le. Ideiglenesen felállítottak az országban 16 kamarai váltópénztárt is, ezeket azonban 1831-ben megszüntették. Közreműködtek a pénzügyi műveletekben a különféle kamarai pénztárak is. A kamarai elnök nemcsak arról gondoskodott, hogy a banfiókpénztárak és a bécsi értékű váltójegyeket beváltó pénztárak megfelelő pénzmennyiséggel legyenek ellátva, hanem ellenőrizte forgalmukat, ügyvitelüket, sőt hatásköre kiterjedt a pénztárak személyzeti ügyeire is. A francia háborúkat követő devalvációra, a bankjegyek átváltására, általában a pénzügyi műveletekre a „Praesidialia cassalia" értékes anyagot tartalmaz. (A bankjegykérdésnek a kamarai pénztárakkal kapcsolatos részletügyeit 1. a „Cassalia" ügyosztálynál is.) Az iratok évenként elölről kezdődő elnöki iktatószámok szerint rendezettek, 1817— 1848-ig mutatóval ellátott iktatókönyvek segítségével kutathatók (a mutatók 1842-től kezdve külön kötetekben vannak). A mutatók az iratok tárgyát és az elnöki iktatószámot tüntetik fel. Az 1817 előtti iratokat kutatásnál darabonként kell átnézni. Az iratokat nagymértékben kiselejtezték, a selejtezést az iratcsomókban elhelyezett selejtezési jegyzékeken tüntették fel.