Nagy István: A Magyar Kamara és egyéb kincstári Szervek (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 9. Budapest, 1995)

I. A MAGYAR KAMARA

begyűlt jövedelmeket a bevételi pénztár a kifizető pénztárnak adta át. Mindezek kizárólag elnöki rendelettel történhettek. Az elnöki rendeletekre történt fontosabb pénzkiutalások és átutalások a következők voltak: a kifizető pénztár szükségletére történt kiutalások, a hitelfőpénztár részére a bevételi pénztárban összegyűlt összegeknek átutalása a budai fiókhitelpénztárba, a máramarosi, sóvári sóbányászat, a sószállítás, a harmincadhivatalok, a hradek-likavai uradalmak részére történt kiutalások, a kamarai fiókpénztárak (Temesvár, Fiume), bányapénztárak, bankpénztárak, lottópénztárak vagy egyéb pénztárak ellátmányának kiutalása, visszafizetések a fiscalitas-okból és az egyházi hagyatékokból, katonai dotációk kiutalása. A készpénzszállítást a bevételi pénztárból a bécsi központi pénztárba szintén elnöki rendelet alapján kellett végrehajtani. A bevételi pénztár a bevételekről és kiadásokról, a készpénzállományról heti kimutatásokat készített, ezeket két példányban az elnöknek küldte meg, aki ebből egy példányt a bécsi pénzügyminiszterhez terjesztett fel. A kifizető pénztár átvette a bevételi pénztár átutalásait, s ebből fizette ki tanácsi rendeletekre a Kamara összes kiadásait. A kiadásokról és a pénztári maradványról heti kimutatásokat készített, amelyekből l-l példányt a Kamara elnökének, l-l példányt pedig a bécsi főpénztárnak kellett megküldenie. Az elnöknek tehát a kifizető pénztár esetében nem volt utalványozási joga, csupán ellenőrizte a pénztár kiadásait. A vidéki pénztárak bevételeit és kiadásait tanácsi rendeletek szabályozták. Az 1817. évi szabályozás szerint tehát a kamarai elnöknek meglehetősen nagy önállósága volt a pénzkiutalás és a pénztári kiadások ellenőrzése terén. Az elnök hatásköre azonban — az iratok tanúsága szerint — kiterjedt más pénztári ügyekre is. Az elnökség közreműködött pl. a kamarai költségvetés elkészítésében. Ügyelnie kellett arra, hogy a pénztárak a kifizetéseket e költségvetésnek megfelelően eszközöljék. Az elnök ellenőrizte továbbá a pénztárak ügyvitelét, munkarendjét, a pénztári helyiségek biztonságát. Foglalkozott a Kamara felügyelete alá tartozó egyéb pénztárak, mint pl. a postapénztárak, az illetékbeszedő hivatal (Taxamt) pénztárának, a lottópénztárak, a budai arany- és ezüstbeváltóhivatal ellenőrzésével is. Ezek a pénztárak ugyanis elnöki rendeletre kaptak előlegeket, pénzellátmányt a Kamarától. A kamarai elnök fent ismertetett tevékenysége során keletkezett iratokat jórészt a „Praesidialia cassalia" iratállagban helyezték el. A bécsi bank által a városoknak (Pest, Buda, Esztergom) nyújtott kölcsönökre, az államadóssági kötvényekre, a sóárak felemelése révén keletkezett pénzalap kezelésére, a hitelfőpénztárra az iratanyagban szintén vannak adatok. Külön kell ismertetni ennél az állagnál is a kamarai elnöknek a bankpénztárak, a bankjegyforgalom ellenőrzésével kapcsolatos ügyeit és iratait. A francia háborúk alatt a bankócédulák száma addig nem látott mértékben növekedett. A nagymennyiségű papírpénz 1800 után rohamosan kezdett értéktelenedni, az elértéktelenedett papírpénzhez járult a nagy mennyiségben vert rézváltópénz is. A fedezet nélkül kibocsátott papírpénz értékét 1811-ben egyötödére szállították le, s elrendelték a forgalomból való kivonását. A régi bankócédulákat egyötöd értékarányban ún. „váltójegyekkel" (Einlösungsschein) kellett kicserélni. A bécsi kormány 1813-ban — Ígérete ellenére — háborús célokra új papírpénzt, ún. „előlegezési jegyet" (Anticipationsschein) bocsátott ki, amelynek értéke egyenlő volt a váltócédula, a váltójegy értékével. A váltójegyek, az előlegezési jegyek forgalomba hozása, a régi bankójegyek kicserélése a kamarai