Nagy István: A Magyar Kamara és egyéb kincstári Szervek (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 9. Budapest, 1995)

I. A MAGYAR KAMARA

adományozás útján lehet elidegeníteni, illetve csak meghatározott időre lehet bérbeadni (Collat. bonorum. 1790. év, 22. kútfő). A rendelet egyben leszögezte, hogy a koronauradalmak, azonkívül a bányászat és a fakitermelés céljára szükséges uradalmak nem idegeníthetők el. II. József halála után tehát nem szüntették meg a kincstári birtokok nagyméretű értékesítését, amely az 1790-es évekig főleg a Bánság területén folyt. A kincstári birtokok értékesítését a bécsi kormányzat elsősorban a török és a francia háborúk okozta nagy kiadások, az államháztartás viszonyainak romlása, a pénz devalválódása miatt tartotta szükségesnek. A napóleoni háborúk alatt a birtokok értékesítése különösen nagy méreteket öltött, a magyar kincstári birtokok jórésze ekkor került magántulajdonosok kezébe. A visszaállított Kamaránál a kincstári birtokok értékesítésének (eladományozásának) ügyeivel főleg a ,,Collatio bonorum" nevű ügyosztály foglalkozott. Az ügyosztályhoz tartoztak ezen kívül a birtokbérletek, a birtokcserék ügyei is. Az ügyosztály intézte azoknak a birtoktesteknek a kiválogatását, amelyek értékesítésre, illetve bérbeadásra kerülhettek. A kiválogatás felső szabályozás szerint történt, a szabályozáshoz előzőleg kikérték a kamarai szervek véleményét. A kiválogatás elve az volt, hogy a koronauradalmakat (Óbuda, Visegrád, Diósgyőr, Huszt és a tiszai kerület), azonkívül a fakitermelésre, a sóbányák táplálására szükséges uradalmakat, továbbá azokat a birtokokat, amelyek folyók mellett fekszenek vagy kedvező helyzetük miatt jól hasznosíthatók (városok, jó utak mellett vannak), a bortermő uradalmakat (Tokaj vidéki birtokok) nem lehet értékesíteni. Főleg az országban szerteszét fekvő kisebb birtokok értékesítésére kellett törekedni. Az ügyosztály ilyen irányelvek mellett állította össze, és küldte fel az udvarnak a hasznosítható kincstári birtokok jegyzékét. Az ügyosztály foglalkozott a birtokértékesítés egyik igen fontos munkájával, a birtokok összeírásával és a becsérték megállapításával. A becslésnél, mivel ez kihatással volt a kincstár jövedelmeire, igen pontosan kellett eljárni, ezt gyakran szabályozták, s a becsléshez szakembereket hívtak meg. Az ügyosztály intézte a becslések és öszeírások költségeinek, a személyzet napidíjainak ügyeit. A birtokok értékesítését sok esetben a birtokok felmérése vagy felparcellázása előzte meg. Nagy kiterjedésű birtoktesteket felparcellázva adtak el. A felmérés, a parcellázás irányítása is az ügyosztály munkája volt. Az ügyosztályhoz kerültek a birtokok adományozásáért és bérbeadásáért benyújtott kérelmek, ezekre véleményt kellett adnia. Az új tulajdonosok az eladományozott birtokok becsértékét rendszerint részletekben fizették ki, a részletek behajtásával, a teljes becsérték kifizetése után a királyi adománylevél kiadásának ügyeivel az ügyosztály foglalkozott. Egyesek, rendszerint magas állású hivatalnokok, katonatisztek, bizonyos érdemekért becsérték megtérítése nélkül ,,pura donatio"-val jutottak a birtokok tulajdonába. Több esetben pedig kincstári adósságokat törlesztettek birtokok adományozásával. Az utóbbiakra is számos adat található az iratanyagban. A birtokok bérbeadása esetén az arenda szabályozása, az árenda részleteinek behajtása, az ezzel kapcsolatos jogviták elintézése szintén az ügyosztály dolga volt. JJ. József egyes híveinek állami birtokokat örökbérletbe, örök haszonélvezetbe adott át. Az örökbérlet 1790 után megszűnt, a birtokok használóinak azonban lehetőséget adtak arra, hogy az örökbérletbe